A budapesti cionista szervezetek
A hatalommal való szembeszegülést, a tudatos illegalitást szervezett formában csak a csekély létszámú cionista csoportok választották. A fegyveres felkelés az adott körülmények lehetetlen volt. Ezért az ellenállást a hatóságokkal való tárgyalások, a megvesztegetés és az embermentés jelentette. A tárgyalásokat az idősebb, komoly nemzetközi kapcsolatokkal és anyagi forrásokkal rendelkező cionisták folytatták. Ők a budapesti Mentőbizottság köré csoportosultak. Ez volt az ún. "nagy vonal". A náci-zsidó tárgyalások nem előzmény nélkül zajlottak. Szlovákiában például a pozsonyi cionisták próbálták meg pénzzel elérni a deportálások leállítását. Akciójuk nem hozott jelentős eredményeket, ám az ott megszületett ún. "Európa-terv" (amely szerint a nácik anyagi ellenszolgáltatás fejében zsidókat engednek ki Európából), Budapesten folytatódott. A földalatti munka jelentős részét, a papírhamisítást, bújtatást, menekítést a fiatal cionisták ("halucok") végezték, akiket főleg Szlovákiából és Lengyelországból érkezett zsidók vezettek. Ezt nevezték "kis vonalnak". A nagy és a kis vonal általában együttműködött, de a különböző cionista frakciók, csoportok, szervezetek rivalizálása néha komolyan hátráltatta az érdemi mentőmunkát.
1943 elején megalakult a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság, amely a Magyarországon működő cionista csoportokat egyesítette. Elnöke Komoly Ottómérnök, ügyvezetője Kasztner Rezső kolozsvári jogász és újságíró lett. Lényeges szerepet játszott még például Brand Jenő (Joel) és felesége, Hansi, valamint Schweiger Mózes.
A Mentőbizottság fontos állomása lett a határokon átnyúló cionista információáramlásnak, amelyen keresztül egyre több hír jutott a szabad világba a holokausztról. A csoport tagjai a német és magyar katonai hírszerzés egyes embereivel is kapcsolatokat tartottak fenn. Egy alkalommal Budapesten találkoztak Oskar Schindlerrel is. A ma már világhíres német gyáros részletesen ismertette velük a lengyel zsidók megsemmisítésére vonatkozó információit. A Mentőbizottság a náci Európában tomboló holokauszt elől Magyarországra menekült mintegy 15 ezer szlovák, lengyel, cseh, német és osztrák zsidó segélyezéséből és bújtatásából oroszlánrészt vállalt. Állandó kapcsolatban álltak az őket anyagilag támogató nemzetközi zsidó szervezetekkel, amelyekkel megosztották híreiket.
Fontos központ volt a palesztinai kivándorlás koordinálására létrejött Palesztina Hivatal is, amelyben a Mentőbizottsághoz hasonlóan helyet kaptak a különféle cionista csoportok képviselői. Ügyvezetője, Krausz Miklós jelentős szerepet töltött be a zsidó önmentésben: a magyar hatóságokkal és a nemzetközi diplomáciai szervekkel keresett és talált kapcsolatokat. Tevékenysége 1944 júliusában vált különösen fontossá, amikor a Hivatalt áthelyezte az ún. Üvegházba (Vadász utca 29.) Bár az általa szorgalmazott kivándorlásból nem lett semmi, a svájci diplomáciai védelem alatt álló Üvegház több ezer üldözöttnek adott menedéket, és a haluc fiatalok földalatti tevékenységének legfőbb bázisa lett. Ez komoly feszültségeket okozott a Palesztina Hivatal és az ifjú cionisták viszonyában. Krausz legfontosabb lépése az volt, hogy az ún. Auschwitz-jegyzőkönyvet, amely már hosszú ideje a cionisták kezében volt, júniusban végül eljuttatta Svájcba.