A fehérterrortól a bethleni konszolidációig 1920-1931
A Tanácsköztársaság bukásakor a főváros felé nyomuló, megszálló román hadseregen kívül a legfontosabb hazai hatalmi erőcentrum a Szegeden megalakított ellenforradalmi kormány volt. A szegedi kormány hadügyminisztere a Monarchia tengeri flottájának utolsó parancsnoka, Horthy Miklós altengernagy volt. Augusztusra a köréje csoportosuló tisztek segítségével fiatal parasztkatonákból sikerült felállítania egy 30 ezer fős hadsereget, amely Horthyt a Budapesten megalakult kormánnyal szemben az ország erős emberévé tette. Több hónapos tárgyalás után az antant engedélyével Horthy 1919. november 16-án seregével bevonult a fővárosba, amely - szavai szerint - "megtagadta ezeréves múltját...sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött". Alig több mint egy héttel később a különböző keresztény és agrárpártok koalíciós kormányt alakítottak a szociáldemokratákkal, amelyet immár az antant is elismert. Az 1920 januárjában tartott választásokat a szociáldemokraták a terror légköre miatt bojkottáltak. Az új nemzetgyűlésben a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) és a Kisgazdapárt került többségbe. A Habsburg-dinasztia trónra való visszatérése az antanthatalmak és a környező országok számára egyaránt elfogadhatatlan volt. A háttéralkuk következtében így 1920. március 1-én Horthyt kormányzóvá választották.
Az új, magát nyíltan ellenforradalminak nevező rendszer terrorhullámmal köszöntött be. A Kun Béla-féle rezsim bukása után az országban a nemzeti hadsereg tiszti különítményei a forradalmak idején kinevezett tisztségviselőkre, baloldali szimpatizánsokra, kommunistákra és zsidókra vadásztak. Különösen a Prónay Pál és a Héjjas Iván vezette csapatok voltak rettegettek. A Szamuely-féle Lenin-fiúk vörösterrorjára válasznak szánt fehérterror áldozatainak száma meghaladta az ezret. 1919-1920-ban jelentős befolyáshoz jutottak az olyan félkatonai, szélsőjobboldali és antiszemita szervezetek, mint az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME). A már államfővé választott Horthy egy idő után igyekezett véget vetni a közrendet megzavaró kilengéseknek, egyetemi zsidóveréseknek, üzletfeltöréseknek.
A trianoni béke aláírása után gróf Teleki Pál lett a miniszterelnök (1920-1921). Hamarosan felfüggesztették a több terrorcselekményt megszervező ÉME működését. Feloszlatták a tiszti különítményeket, és létrehozták a Horthyhoz hű veteránokból álló Vitézi Rendet. A parasztságot egy mérsékelt földreformmal akarták megnyerni, a még mindig erős antiszemita indulatokat a zsidó vallásúak továbbtanulási lehetőségeit korlátozó numerus clausus törvénnyel próbálták békés mederbe terelni.
Az 1920-as években Magyarország felocsúdott a háborús vereség és a trianoni béke sokkjából. A berendezkedő konzervatív-jobboldali Horthy-rendszer Bethlen István miniszterelnök (1921-1931) vezetésével igyekezett kitörni a nemzetközi politikai és gazdasági elszigeteltségből. A Habsburg-házat 1921 novemberében hivatalosan is megfosztották a tróntól. Bethlen a KNEP és a Kisgazdapárt képviselőiből új kormánypártot szervezett, amelyből a MOVE-t megalapító Gömbös Gyula vezetésével kiléptek a szélsőséges fajvédők. Miután Magyarországot 1922-ben felvették a Népszövetségbe, az infláció miatt elértéktelenedő koronát egy népszövetségi kölcsön segítségével értékálló pengőre cserélhették. A gazdaság stabilan növekedett, a munkanélküliség csökkent, új, a belső piacot védő vámrendszer lépett életbe, több ezer új tanterem épült. Bethlen sikeresen vezette ki az országot a külpolitikai elszigeteltségből. 1927-ben barátsági szerződést kötött Olaszországgal, majd Lengyelország és Ausztria következett. A Bethlen-féle konszolidáció során az ellenforradalmi állam megpróbálta normalizálni a beilleszkedett zsidósághoz fűződő viszonyát. Az ortodoxok jelentős részére (különösen a keleti országrész szegény, vallásos zsidóira) a politikai vezető réteg, élén a kormányzóval továbbra is idegenkedve tekintett. A városi, zsidó származású, gyakran kikeresztelkedett gazdasági elit ugyanakkor jó kapcsolatokat ápolt a politikai vezetéssel, nem volt ritka a személyes barátság, a családi kapcsolat sem. Bizonyos szempontból a Monarchiában létrejött érdekszövetség alakult ki újra, hiszen a politikai vezetésnek nagy szüksége volt a zsidó nagytőkések (Weiss, Chorin, Kornfeld, Hatvany-Deutsch, Fellner, Goldberger stb. családok) pénzére, tapasztalataira, nemzetközi kapcsolataira. Nélkülük nem lett volna lehetséges az ország gazdasági újjászervezése. A normalizálódó viszonyok vezettek el a numerus clausus 1928-as módosításához. A vezető arisztokrata körök és a zsidó gazdasági elit kompromisszuma ellenére a sajtó egy része és a közbeszéd gyakran határozottan antiszemita hangot ütött meg. A rendszer jobboldali ellenzéke éppen ezért az érdekszövetségért támadta a Bethlen nevével fémjelzett politikát, és leginkább az integrált-asszimilált zsidókat tartotta veszélyesnek a keresztény középosztályra nézve.
Ez különösen felerősödött a gazdasági világválság 1929-es kirobbanása után. Először a mezőgazdasági cikkek ára zuhant drasztikusan az ipari termékekhez képest, majd a nehéz- és az élelmiszeripar termelése is drámaian csökkent. Az országnak nyújtott kölcsönöket egymás után felmondták a hitelezők: a Magyar Nemzeti Bank 1931 nyarán 73 nap alatt 200 millió pengő értékű valutát és aranyat fizetett ki a kölcsönök törlesztésére. Az államcsődöt csak nehezen sikerült elkerülni. Az állami közszolgálatból és a tönkrement gyárakból elbocsátottak a munkanélküliek számát gyarapították. A nyomor növelte a társadalmi feszültségeket, és a fokozódó politikai elégedetlenségbe 1931-ben Bethlen belebukott.