Az Auschwitz-jegyzőkönyv

E tábort két sorban, kb. 3 méter magas betonoszlopok veszik körül. Az oszlopokat magasfeszültségű vezetékek kötik össze, amelyek mindkét oldalon szigetelőkre vannak erősítve. E két kerítéssor között, kb. 150-150 méteres távolságokban, 5 méter magas őrtornyok állnak, géppuskákkal és reflektorokkal felszerelve. A belső magasfeszültségű kerítés előtt, kis távolságra, egy szokványos drótkerítés húzódik. Ennek a kerítésnek már a puszta megérintésére gépfegyvertűzzel válaszolnak a tornyokból. Maga a tábor három házsorból áll. Az első és a második házsor között van a tábor utcája. Kezdetben a második és a harmadik házsor között egy fal húzódott. 1942. augusztus közepéig a fal mögötti házakban helyezték el az 1942 márciusában és áprilisában deportált fiatal szlovák lányokat. Számuk kb. 7 000 volt. Miután ezeket a lányokat Birkenauba szállították át, ezt a falat lerombolták. A bejárat fölött nagy betűkkel a következő felirat volt olvasható: "Arbeit macht frei".

Az egész tábort kb. 2 000 méteres körben őrtornyok övezik, cirka 150 méterre egymástól. A fent leírt őrzési rendszerrel ellentétben, amelyet "kis őrláncnak" hívnak, ez alkotja a "nagy őrláncot". A kis és nagy őrlánc közötti területen találhatóak a különböző üzemek és munkahelyek.


Részletek az Auschwitz-jegyzőkönyvből

Idézetek

Rudolf Vrba, szlovák zsidó fogoly, Auschwitz-Birkenauból végrehajtott szökésének okairól: "váltig meg voltam arról győződve, hogy Auschwitz csakis azért volt lehetséges, mert az odaérkező áldozatoknak fogalmuk sem volt róla, hogy ott mi folyik, és ha valaki ezt odakint tudná...de nem tudták...Senki sem tudta. Meg voltam győződve, hogy ha elmondjuk az igazságot, egész Európában, de főleg Magyarországon, ahonnét már májusban - a hírről én magam is értesültem - egy millió zsidót vártak Auschwitzba, akkor az odakinti ellenállás okvetlenül tenni fog valamit Auschwitzért. Így dolgoztuk ki a szökési tervet. 1944. április 7-én sikerült is megszöknöm."

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu