Változások Auschwitzban

Bár sok transzport ment a gázba, és a betegek között, sőt az egészségesek között is gyakran rendeztek szelektálást, általában véve jelentősen megjavultak a viszonyok a táborban. A foglyok ezt különféleképpen magyarázták. Az auschwitziak szerint az új parancsnokon múlott, Liebehenschelen, Höss utódján. A "ruszkik", főleg a "professzor" viszont az állították, hogy a német hadsereget jól elpáholták a keleti fronton. Megint mások, "jól informált forrásokra" hivatkozva, úgy vélték, hogy az irányzat változását a londoni rádió híradásainak köszönhetjük, mert ott mindenről tudnak, ami itt történik.

Olyanok is voltak, főleg régi foglyok, akik a jelenlegi szakaszt átmenetinek tartották, és azzal magyarázták, hogy az SS-ek között meglazult a fegyelem, mert a zsidók likvidálásával és értéktárgyaik ellopkodásával vannak elfoglalva, ezért nem marad idejük a tábori ügyekre. Ráhagyják a dolgokat a jól kiképzett funkciósokra, a német bűnözőkre meg a néhány elfajzott, hatalomvágyó más nemzetiségű fogolyra, úgy gondolták: számíthatnak rá, hogy ezek méltóképpen helyettesítik őket. Az SS némi szabadságpótlékkal igyekezett a funkcikat még jobban lekenyerezni, jó működésükért jutalmul megnöveszthették a hajukat. Némelyiknek még azt s megígérték, hogy kiszabadulhat, ha beáll a hadseregbe. De a funkcik harciassága is lanyhult. Már nem azok az idők járták, amikor egypár adag margarinért vagy néhány darab kenyérért a blokkparancsnok vagy kápó könyörtelenül gyilkolt.

A lengyelek mos élelemcsomagokat kaptak. A zsidóknak aranyuk és ékszerük volt. A "ruszkik" spirituszt hoztak.

A funkciósok eleinte megpróbálkoztak a régi módszerrel, de hamarosan letettek róla. Rájöttek, hogy a mostani körülmények között ilyen módszerrel csak margarinos kenyeret ehetnek. Hiszen mindenkit nem ölhetnek meg, annál is kevésbé, mivel a parancsnokság egyre nyilvánvalóbban munkaerőnek tekintette a foglyokat. A funkcik elenyésző része mégis megmaradt a "mesterségénél", ha másért nem, megszokásból, és a muzulmánokon töltötte ki dühét, ezt sem túl hivatalosan, nehogy magára haragítsa a "befolyásos foglyokat". Mostanában előfordult, hogy a túlbuzgó kápó vagy blokkparancsnok alapos verést kapott a tábor valamelyik sötét zugában, ha odáig üldözte áldozatát.


Részlet az egykori auschwitzi lengyel fogoly, Wieslaw Kielar visszaemlékezéséből.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu