A felszabadulás
A koncentrációs táborokban a felszabadulást követően is aratott a halál. A betegségek éppúgy sok embert vittek el, mint a hosszú éhezés utáni első bőségesebb étkezések. A táborlakók legyengült, alacsony tápértékhez szokott szervezete sokszor egyszerűen felmondta a szolgálatot a szokatlanul nehéz ételek elfogyasztását követően.
Az egészségügyi rehabilitáció után a túlélőket a hazajutás kérdése kezdte foglalkoztatni. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy Magyarország legyőzött, ellenséges állam volt, és ez a lágerekben felszabadult magyar állampolgárokat is érintette. A szövetséges országok (cseh, francia, lengyel) zsidó állampolgárai hamarabb hazakerülhettek, mint a magyarok, németek és osztrákok. Az angolszász hatóságok azonban hamarosan felismerték, hogy a bűnöző német és magyar állam tetteiért nem lehet hátrányosan megkülönböztetni éppen ezen államok áldozatait, és megszüntették az abszurd helyzetet.
A deportáltak hazajutását a Budapesten megalakuló Országos Zsidó Segítő Bizottság (OZSSB) igyekezett elősegíteni, amelyben a legtöbb újjáalakuló zsidó szervezet képviseltette magát. Az amerikai segélyközpont, az American Joint Distribution Committee (Joint) pénzével gazdálkodó OZSSB egyik szerve, a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság expedíciókat szervezett a felszabadított lágerekbe, hogy hazahozza a magyar zsidókat. A kezdeményezésnek is köszönhetően 1945 végéig 110-120 ezer deportált tért haza. Így a szovjet fogságba került és 1947-től kezdve hazatérő munkaszolgálatosok, illetve a Magyarországra visszatelepülni nem szándékozók kivételével 1945 végéig majdnem minden túlélő megérkezett Magyarországra vagy a környező országokhoz visszacsatolt egykori lakhelyére.