A magyar zsidóság vagyoni helyzete

 

A magyarországi modernizáció és polgárosodás sajátosságaiból fakadóan a zsidóság jelentős pozíciókat töltött be az ipari, kereskedelmi és a pénzügyi szférában A zsidótörvények hatálya alá eső több százezer zsidó összvagyona körülbelül 7-12 milliárd pengőre volt becsülhető (ez 2005-ös értéken mintegy 10-16 milliárd dollárnak felel meg), és a nemzeti összvagyon 20-25 százalékát tette ki. Ez a tulajdonmennyiség jelentősen fokozta az "érdekvezérelt zsidóellenességet". A nemzedékeken keresztül felhalmozott zsidó vagyon megszerzésének lehetősége sokakat az antiszemiták soraiba vezetett. A zsidóellenes törvényhozás igyekezett megfelelni az ilyen elvárásoknak, és főleg egzisztenciális célokat szolgált.

Az 1920-as numerus clausus törvény elsősorban a Trianonban elcsatolt országrészekről visszaözönlő, tízezernyi állástalan keresztény tisztviselő és értelmiségi számára akart munkalehetőséget biztosítani. Az első és második zsidótörvény egyrészt a hagyományosan keresztény pozícióállományt (állami szolgálat) akarta elzárni a zsidók elől, másrészt arra törekedett, hogy az ő rovásukra utat nyisson a nem zsidóknak az addig gyakran elhanyagolt és nem sokra tartott értelmiségi állásokhoz. A törvények hatására több tízezer zsidó veszítette el munkahelyét, és ezzel együtt családok tízezreinek megélhetése került veszélybe. A zsidótörvények végrehajtásának ellenőrzését kormánybiztos felügyelte. Ha egy "zsidó" cégnél nem elég gyorsan bocsátották el a zsidó alkalmazottakat, és vettek fel a helyükre keresztényeket, akkor a kormánybiztos saját hatáskörben csökkenthette a zsidó alkalmazottak fizetését, büntetést szabhatott ki a cégre, vagy új vezetők kinevezését kezdeményezhette. A zsidó cégek a faji statisztika javítása érdekében papíron keresztény vallású vezetőket neveztek ki az igazgatótanácsokba és a vezető pozíciókba, felesleges keresztény vallású alkalmazottakat vettek fel, vagy nem zsidó barátaik, ismerőseik nevére íratták vállalataikat.

Az 1942:XV. tc. amely a zsidók mezőgazdasági birtokainak kötelező állami felvásárlását mondta ki, a földkérdésben akarta a zsidóság kárára enyhíteni a szociális feszültségeket. A törvény előírásainak értelmében a zsidók kénytelenek voltak alacsony áron megválni a birtokaiktól, melyeket a Horthy-rendszer támaszának számító Vitézi Rend tagjai, a frontkatonák hozzátartozói, valamint a legrászorultabb nagycsaládosok szerezhettek meg. Így a kormány anélkül jutott szétosztható földhöz, hogy szembe kellett volna kerülnie az egyházzal és az arisztokráciával.

A két világháború közti időszakban tervek, elképzelések születtek a zsidóság vagyonának teljes kisajátításáról, állami újraelosztásáról. A szélsőjobboldali teoretikus Bosnyák Zoltánt és körét, valamint az antiszemita gazdasági szakember Matolcsy Mátyást éppúgy foglalkoztatta a zsidó vagyon felosztásának lehetősége, mint Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisztert vagy Imrédy Béla miniszterelnököt. A kormányfő főleg a zsidó kézben lévő iparágak, valamint a legtöbb adót fizetők (jelentős részben zsidók) külön megadóztatásával teremtett forrásokat a győri program beindításához. A "hárommillió koldus országában" tehát sok felelős kormánytag éppúgy a zsidók vagyonának részleges vagy teljes elkobzásával szeretett volna forrásokat biztosítani a tovább már nem halogatható szociális reformokhoz (nyugdíjrendszer és a társadalombiztosítás kiterjesztése, földosztás stb.), mint a szélsőséges radikálisok.

Az ország német megszállásával és a zsidók teljes jogfosztásával elérkezett a régen várt lehetőség az antiszemiták számára: a zsidó vagyon szabad préda lett. A fokozatos árjásítást felváltotta a zsidók totális és azonnali kifosztása. Ám hamarosan kiderült, hogy a zsákmányért a magyar árjásítóknak a németekkel is meg kell küzdeniük.