Hullarablás: az áldozatok kifosztása Auschwitz-Birkenauban

 

Az újonnan érkezett magyar zsidók a birkenaui "zsidórámpán" találkoztak első rabruhás sorstársaikkal. Mialatt a németek szelektáltak a takarító munkacsapathoz (Aufräumungskommando) tartozó férfi foglyok gyors ütemben kiürítették a vagonokat. A deportáltak holmiját teherautókra rakodták, és a birkenaui tábor raktárrészlegébe (BIIg, Effektenlager), ismertebb nevén a Kanadába szállították. (Az elnevezés lengyel foglyoktól származott, akik a század eleji ínséges időkben a gazdagság szimbólumává vált észak-amerikai országban az ígéret földjét látták.)

A Kanada II. (a Kanada I. az auschwitzi főtáborban volt) 30 hatalmas barakkból állt. A magyar transzportok érkezésekor az itt dolgozó kommandó létszámát minden korábbinál magasabbra, mintegy 2000 főre emelték. 1944 nyarán a kanadások nagy része a májusi transzportokból kiemelt munkaképes magyar nők közül került ki. Általában szürke rabruhát és munkacsapatonként eltérő színű kendőt viseltek. Sokuknak megengedték, hogy civil öltözetet hordjanak. Az idekerültek kifejezetten szerencsések voltak. A szigorú tiltás és az állandó szúrópróbaszerű ellenőrzések ellenére a bőröndökben talált élelmiszerek révén fizikai kondíciójukat, a naponta váltott alsóneműk viselésével pedig tisztaságukat sikerült megőrizniük. Lebukás esetén 25 korbácsütés várt rájuk.

A foglyok először a deportáltak csomagjait szortírozták. Különválasztották a cipőket, alsóneműket, férfi és női ruhákat. 1944 nyarán az óriási mennyiségű holmi hegyekben állt a barakkokban és azok előtt. A következő munkafázis során elrejtett értékek után kutatva felfejtették a válltöméseket, a ruhaszegélyeket és megvizsgálták a cipők talpát. Gyakran találtak készpénzt, aranyat és ékszereket. Ezután a már különválogatott és átvizsgált holmikról eltávolították a sárga csillagot. Erre azért volt szükség, mert a vagonok százait megtöltő ruhát, cipőt, szemüveget, ágyneműt, fésűt, babakocsit, szerszámot a német polgári lakosság (elsősorban a keletre költöztetett népi német telepesek) között osztották szét, így eredetüket titokban kellett tartani. A borotvákat, pénztárcákat, zseblámpákat kiosztották a fronton harcoló Waffen SS-alakulatok katonái között, az értékesebb órákat az ütközetekben kitűntek kapták ajándékba. A jó minőségű élelmiszerek (a holland sajt, a magyar szalámi, az orosz kaviár) és az italok a tábor SS-őrségének jártak. A véres, golyóktól lyuggatott ruhákat, a gyengébb minőségű cipőket a foglyok között osztották ki, a kenyeret, krumplit a fogolykonyhába szállították.

A halottak és a foglyok pénzét, valutáját, kötvényeit, ékszereit és aranyát időről időre hatalmas bőröndökbe rámolták, és teherautóval az SS Gazdasági és Igazgatási Főhivatalába, onnan pedig a Birodalmi Bankba szállították. Ide került a halottak szájából kitépett, és a krematóriumokban formába öntött fogarany is. A magyar zsidóktól személyenként elvett néhány grammos, egy-két dekás ékszerekkel összességében több tonna nemesfém jutott az SS kezére. A zsidók elrabolt javait a német költségvetésen keresztül az SS kapta vissza, a valutáért a semleges országokban nyersanyagot vásároltak a német hadiipar számára. A főleg Svájcban értékesített ékszerek ellenértéke a svájci bankok páncéltermeiben felhalmozott titkos SS-pénzalapokat gazdagította. Így valósult meg az önfinanszírozó népirtás: a magyar zsidók (és a többi deportált) fizették az elpusztításukon dolgozó apparátust és a megsemmisítés költségeit, vagyonuk hozzájárult a háború meghosszabbításához. A megsemmisítő táborokban elrabolt javak értéke több százmillió dollárra rúgott. A legfőbb beszállító Auschwitz-Birkenau volt.