Kiürítés és a zsidó aranyvonat

 

1944 őszén a német hadvezetés eldöntötte, hogy a Magyarországon található ipari és mezőgazdasági felszerelés, járműpark és nyersanyagállomány minél nagyobb részét a Birodalom területére szállítja. A Szálasi-kormány az evakuálás szolgálatába állította hadseregét és apparátusát, és csak elvétve hangoztatta ellenérzéseit az ország totális kifosztása ellen. A kiürítés egyik irányítója Kurt Becher SS-alezredes (később ezredes volt. Vasúton, uszályokon és teherautókon mintegy 6-700 ezer tonnányi készáru, felszerelés, nyersanyag, gép és jármű, a magyar nemzeti összvagyon jelentékeny része hagyta el az országot nyugat felé. A nyilas hatóságok elrendelték a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének evakuálását is. A szerelvényt, amely a jegybank értékein kívül más állami, közgyűjteményi javakat is szállított (például az Országos Széchényi Könyvtár értékes köteteit, a Magyar Tudományos Akadémia aranykincsét) az ausztriai Spital am Pyhrnbe irányították. Az értékek 1945 májusában az amerikai hadsereg ellenőrzése alá kerültek. 1946-1947 folyamán az Egyesült Államok a vonat szállítmányának döntő többségét visszaszolgáltatta Magyarországnak.

Hasonló, ám más végkifejletű utat járt be az a szerelvény, amely "zsidó aranyvonat" néven vált ismertté. A zsidó javak elkobzása már 1944 áprilisában megkezdődött. 1944 őszén a magyar hatóságok elhatározták, hogy a mozdítható zsidó ingóságokat összegyűjtik, és az előretörő Vörös Hadsereg elől nyugatra "menekítik". Az értékeket októberben a fővárosból Zirc közelébe, majd 1945 legelején a nyugati határszélen lévő Brennbergbányára vitték. A hatalmas tömegű, csekélyebb értékű személyes tárgy (ruha, cipő, edények stb.) mellett több tonnányi aranytárgy, drágakő, igazgyöngy, 1560 láda ezüstholmi (étkészletek, zsidó rituális kegytárgyak stb.), több ezer értékes szőnyeg, több mint száz festmény, számtalan nagy értékű porcelántárgy gyűlt össze. A zsidó vagyonért felelős nyilas kormánybiztos, Toldy Árpád nyugalmazott csendőrezredes a saját háború utáni egzisztenciáját kívánta megalapozni a meggyilkolt zsidók javaival. Parancsot adott a legértékesebb tárgyak (arany, drágakő) különválogatására, majd az így megtelt több mint száz láda felét teherautókra rakatta embereivel, és otthagyta a vonatot. Célja az volt, hogy a zsákmánnyal Svájcba menjen, de csak Nyugat-Ausztriáig jutott, ahol a megszálló francia hadsereg elfogta. (1948-ban a francia állam a kezébe került zsidó javak döntő hányadát visszajuttatta Magyarországnak. A kommunista rezsim azonban nem gondoskodott a túlélők vagy a meggyilkoltak örököseinek kártalanításáról, hanem elsikkasztotta a visszaérkezett vagyont.) A parancsnoka által Brennbergbányán hagyott aranyvonat is nyugat felé indult, és hosszú, kalandos út után -miközben sokszor és sokan próbálták meg kirabolni - 1945 májusában amerikai kézre került Ausztriában. Az amerikai hatóságok pontosan tudták ugyan, hogy a szállítmány honnan érkezett, illetve, hogy kinek az értékeit tartalmazza, mégis "azonosíthatatlan" vagyonnak minősítették és szétdarabolták. Egyes részei az ENSZ menekültügyi szervezetéhez, majd zsidó segélyszervezetekhez kerültek, más tételeket az osztrák kormány kapott meg. Jelentős értékeket amerikai főtisztek "kölcsönöztek ki", azaz sok esetben egyszerűen ellopták azt, ami elnyerte tetszésüket. A magyar zsidók az aranyvonat kincseiből szinte semmit sem kaptak vissza.