Az első világháború és következményei

 

A háborús vereség és a nemzetiségek önállósodási mozgalmai szétrobbantották az Osztrák-Magyar Monarchiát. Magyarországon 1918 októberében kitört az őszirózsás forradalom, amelynek élére a hamarosan miniszterelnökké kinevezett Károlyi Mihály gróf, a Függetlenségi Párt vezetője állt. Károlyiék szeme előtt egy modernizált polgári demokrácia eszménye lebegett, amely megoldja a Monarchiát feszítő etnikai és szociális feszültségeket. A nemes eszmék gyakorlati megvalósítása nem sikerült. November 3-án a Monarchia Padovában aláírta a fegyverszüneti szerződést, melynek értelmében a magyar hadseregnek jelentős terülteket kellett kiürítenie. Károlyiék tárgyalásokat kezdtek az elszakadni akaró nemzetiségekkel, de kudarcot vallottak. Októberben megalakult Csehszlovákia, december 1-én az erdélyi románok kimondták egyesülésüket a román királysággal. Délről francia és szerb erők lépték át a fegyverszüneti szerződésben meghatározott demarkációs vonalat, és magyar területeket szálltak meg. A kormány az előrenyomuló cseh és román egységekkel sem tudott szembeállítani érdemleges magyar haderőt. A belpolitikai helyzet sem alakult a kormány tervei szerint. A Habsburg IV. Károly király lemondását követően november 16-án kikiáltották a köztársaságot, amelynek ideiglenes elnöke 1919 januárjában Károlyi lett. Februárban a földreformtörvény kisajátította az 500, illetve 200 holdnál nagyobb világi és egyházi birtokokat. Hiába járt elől jó példával Károlyi, aki saját birtokait is felparcelláztatta, a föld kiosztása késett. A városi lakosság ellátása akadozott, nem volt elég tüzelő, a leszerelt katonák százezreinek nem jutott munka, a pénz gyorsan értéktelenedett. Az események irányítása fokozatosan kicsúszott Károlyi és köre kezéből. Támogatóik száma csökkent, miközben a szélsőjobb- és szélsőbaloldali radikálisok két oldalról szorongatták őket. 1918 novemberében katonatisztek és tisztviselők megalakították a Magyar Országos Véderő Egyletet (MOVE). A Gömbös Gyula százados vezette MOVE a magyarlakta területek védelmének szükségességét és antikapitalista jelszavakat hangoztatva erős központi hatalmat követelt. A november 24-én megalakuló Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) egy volt orosz hadifogoly, Kun Béla irányítása alatt radikálisabb, bolsevik típusú változásokat akart. A kormány mindkét irányzat ellen fellépett, de az antanthatalmak újabb területi követelései lehetetlenné tették a helyzet stabilizálását. A kormányban lévő Szociáldemokrata Párt Károlyi politikájának csődjét látva megegyezett a letartóztatott kommunista vezetéssel. Március 21-én átvették a hatalmat, és kikiáltották a szovjet-kommunista (bolsevik) típusú Tanácsköztársaságot. A kommunista és a szociáldemokrata párt egyesült, és újabb radikális átalakításokba kezdett. Március végén államosították a legtöbb ipari és bányaüzemet, bevezették a kötelező, nyolcosztályos és ingyenes iskolai oktatást, az áruhiány miatt kényszerítették a kereskedőket, hogy készleteiket szabott áron értékesítsék. Bár további földbirtokokat sajátítottak ki, azokat nem osztották fel a nincstelen parasztok között, hanem szövetkezeteket hoztak létre, így az addig is akadozó földosztás leállt. A kétségbeejtő gazdasági, szociális és katonai helyzeten a kommunista rezsim ezekkel az intézkedésekkel sem tudott úrrá lenni, sőt, tulajdonellenes fellépése gyorsan ellene fordította a polgári és paraszti rétegeket. A Tanácsköztársaság a közigazgatási és kulturális átszervezésekkel, az ismétlődő vagyonelkobzásokkal egyre nagyobb nyomás alá helyezte a társadalmat, a szaporodó lázadásokat brutálisan leverték, a vörös terror több száz áldozatot követelt. Bár az újjászervezett Vörös Hadsereg északon átmeneti katonai sikereket ért el a csehek ellen, a román hadsereg támadása nyomán, 1919 nyarán bekövetkezett a katonai összeomlás. Augusztus 1-én a hatalmat addig kézben tartó Forradalmi Kormányzótanács lemondott, és a kommunista vezetők családjukkal együtt Bécsbe menekültek.

A kommunista diktatúra vezetésében nagy számban vettek részt zsidók. A Tanácsköztársaság tényleges vezetője, Kun Béla külügyi népbiztos (miniszter) mellett a kommunista felső vezetés mintegy 60 százaléka zsidó származású volt. Így például Böhm Vilmos szocializálási, később hadügyi, Landler Jenő belügyi, Lukács György közoktatásügyi, Hamburger Jenő földművelésügyi, Rákosi Mátyás szociális termelési, Pogány József hadügyi népbiztos. A vörös terror három vezető alakja közül kettő (Korvin Ottó és Szamuely Tibor) zsidó volt.

A Tanácsköztársaság zsidó származású vezetői a kommunista eszme nemzetköziségének bűvöletében megtagadták zsidóságukat, meggyőződésük szerint nem etnikai-vallási származásuk, hanem "osztálytudatuk" volt a döntő. Kommunista hitük szerint zsidóságuknak semmi jelentősége nem lesz az új proletárállamban. A kommunizmus lehetőséget adott számukra, hogy az üldözetés forrásának, terhes örökségnek érzett zsidóságukat eldobják maguktól. Legfőbb ellenségüknek az arisztokraták és nemesek mellett éppen a nagytőkéseket, kis- és nagypolgárokat tartották, akik között igen sok volt a zsidó. A vörös terror egyaránt lecsapott a zsidó és nem zsidó magyarokra. A kivégzettek, bebörtönzöttek között számos zsidó volt, a kisajátítások sok zsidó egzisztenciát semmisítettek meg. Hiába támogatták zsidó tőkések anyagilag a Szegeden ellenforradalmi hadsereget szervező Horthy Miklós császári és királyi altengernagyot, egyes zsidók szerepvállalása a kommunista diktatúrában az egész magyar zsidóságra ütött vissza. Sokan egyszerűen "zsidólázadásnak" titulálták a Tanácsköztársaságot, mások még a háborús vereséget, majd az ezt követő, példátlanul szigorú békediktátumot is a zsidók művének vélték.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu