Változások Auschwitzban

 

1943-ra gyakorlatilag befejeződött a lengyel zsidóság kiirtása. Az 1939-ben több mint 3 milliós közösségből csak néhány százezer, gettókban és munkatáborokban sínylődő kényszermunkás maradt. Az év folyamán a nácik megkezdték a nyomok eltüntetését: elégették a hullákat, a megsemmisítő táborokat lebontották, helyükre erdőket telepítettek. A megszállt szovjet területeket az Einsatzgruppék "zsidótlanították". Belżec, Treblinka, majd Sobibor felszámolásával 1943 novemberére Auschwitz maradt az egyetlen megsemmisítő tábor. Az év folyamán üzembe helyezett krematóriumokra várt a feladat, hogy elemésszék a nyugat-, közép- és dél-európai zsidóságot.

1943-ban összesen 270 ezer zsidó érkezett az Auschwitz-komplexumba. Birkenauban befejeződött a hét szektorból álló BII. táborrész kiépítése. A tábor bejáratától, az ún. "Halálkaputól" balra állt a női (BIa), majd a férfi (BIb) tábor. Velük szemben volt az új foglyok ma is látható karantén tábora (BIIa), a cseh zsidók családi tábora (BIIb, amelynek félévente cserélődő lakói ezerszámra küldött leveleikkel igazolták a külvilág előtt, hogy Auschwitzban nem történik semmi különös, majd a hat hónap elteltével gázba kerültek), a női és férfi tranzittábor (BIIc és BIId) és a cigányok családi tábora (BIIe). A III. és IV. krematóriumok szomszédságában volt a kórházi szektor (BIIf), amelynek lakói néhány nap lábadozás után vagy meggyógyultak, vagy az SS-orvosok a közeli gázkamrákba küldték őket, és végül a tábori raktárrészleg, az ún. Kanada (BIIg).

1943 végén egy, a táborba érkezett SS-bírócsoport megállapította, hogy a Gestapo és az SS-őrség tagjai kényük-kedvük szerint ölik a munkaképes foglyokat. Ez szabályellenesnek minősült, hiszen elvileg minden egyes kivégzést írásban kellett a felettes hatóságokkal engedélyeztetni. Az SS-bírák vizsgálatának nem képezte tárgyát a zsidók tömeges elgázosítása, ez ugyanis törvényesnek minősült. Az is kiderült, hogy dúl a korrupció, és az SS-ek tömegesen lopják el a megölt zsidók aranyát, pénzét és egyéb értékeit, márpedig azok a Birodalmat illették. (A vizsgálat is egy ilyen ügy miatt indult: az egyik őr ökölnyi aranyat küldött haza postán, de a csomagot a cenzúra felbontotta.) A botrány hatására több németet letartóztattak, köztük az auschwitzi Gestapo vezetőjét is. A Himmlernél kegyben álló Hösst leváltották, de párt- és SS-múltja, érdemei és szakértelme elismeréseként felfelé bukott: posztot cserélt a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének helyettes vezetőjével, Arthur Liebehenschel SS-alezredessel, akit Höss utódjaként Auschwitzba helyeztek.

A Liebehenschel parancsnoksága alatt bevezetett új metódusnak köszönhetően hamarosan több számottevő változás következett be. A foglyokat sanyargató bűnözőket sok helyen politikai foglyok, főleg német kommunisták és lengyel politikaiak váltották fel a belső posztokon. Jelentősen csökkent a kivégzések száma, ritkább lett a kápók és az őrök brutális fellépése, valamennyit javult az élelmezés és a kórházi ellátás. Liebehenschel az önkényeskedő tábori Gestapo ellenében még az ellenállási mozgalommal is hajlandó volt együttműködni. Az általuk megnevezett besúgókat és kegyetlenkedő prominenseket más táborba helyezte. A megsemmisítések természetesen folytatódtak, de a szelekciókon túljutó foglyok általános helyzete javult. Mindez persze főleg azért történhetett, mert 1944 első harmadában jelentősen megritkultak a transzportok. Ezért csökkenhetett a zsúfoltság, a termelés viszont nem állhatott le, így a munkaképes foglyok értéke megnőtt.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu