A Belügyminisztérium deportációs triója

 

A "zsidókérdés végső megoldásához" Magyarországon a központi államigazgatás, a helyi közigazgatás és a fegyveres rendvédelmi szervek (vidéken a csendőrség, a városokban pedig a rendőrség) közreműködésére volt szükség. Ezt a három apparátust részben vagy egészben a Belügyminisztérium felügyelte, ezért különösen fontos volt, hogy a megszállás után kik irányítják a belügyi tárcát. A Sztójay-kormány megalakítását megelőző egyeztetések eredményeként a belügyminiszteri bársonyszékbe a nácikkal minden téren kollaboráló egykori kormányfő (1938-1939), Imrédy Béla pártbeli helyettese, vitéz Jaross Andor ült. Jaross az 1938-as első bécsi döntés előtt évekig irányította nehéz körülmények között a felvidéki magyarok politikai pártját. A revíziós sikert követően két évig volt a felvidéki ügyekért felelős miniszter. 1940-ben Imrédyvel kivált a kormánypártból, és együtt alapították meg a Magyar Megújulás Pártját.

A jó szónok hírében álló, simulékony karrierista Jaross mellett vitéz Baky László töltötte be politikai államtitkári tisztet. Baky 1919-1920-ban részt vett az ellenforradalmi mozgalomban. 1938-ban őrnagyi rangban nyugdíjaztatta magát a csendőrségtől, és politikusi pályára lépett. A következő évben nyilas támogatással parlamenti képviselő lett. Később szakított a Szálasi-féle irányvonallal, és néhány társával megalakította a Magyar Nemzetiszocialista Pártot, amely a német oldalon folytatott háborús részvétel fokozását és a zsidókérdés radikális megoldását követelve a német érdekek fő szószólója lett. Baky és társai évek óta kapcsolatban álltak informátorként a náci titkosszolgálattal. Nem véletlen, hogy a párt kormányba, illetve Baky Belügyminisztériumba kerülését elsősorban az SD szorgalmazta. Politikai államtitkárként ő gyakorolta a minisztérium irányítási jogköreit a rendőrség és a csendőrség felett.

Míg a politikai államtitkár Baky német nyomásra került a kormányba, addig közigazgatási államtitkárát Jaross már személyesen választhatta ki. Erre a feladatra az antiszemitizmusáról országosan ismert vitéz dr. Endre Lászlót kérte fel. Endre az ország legnagyobb megyéje, Pest-Pilis-Solt-Kiskun alispánjaként saját kezdeményezésére meghozott rendeletek egész sorával (zsidók kitiltása a fürdőkből, a piacokról és vásárokról, kizárásuk a zsírellátásból stb.) már jóval a német megszállás előtt bizonyította, hogy a "zsidókérdés megoldásának" elkötelezett híve. 1944 márciusában elfogadta Jaross felkérését, és bár hivatalosan csak áprilisban nevezték ki államtitkárrá, már hetekkel korábban megkezdte a zsidórendeletek kidolgozását. Eichmann és Endre között hamarosan szoros barátság alakult ki, így a zsidóügyek kezelésével megbízott államtitkár lett a Belügyminisztérium erős embere. Eichmann argentínai bujkálása idején így idézte fel első találkozását Endrével: "Nem sokkal azután, hogy Budapestre érkeztünk, találkoztam egy budapesti (helyesen pestmegyei) hivatalnokkal, egy bizonyos Endre Lászlóval, aki égett a vágytól, hogy Magyarországot megszabadítsa - ahogy ő fogalmazott - 'a zsidó pestistől'. Az egyik este kis vacsorát szervezett nekem és munkatársamnak, Dieter Wisliceny századosnak. Két vagy három magyar tisztviselő mellett egy libériás inas is jelen volt, aki Endre oldalán állt. Ezen az estén a magyar zsidóság sorsa megpecsételődött."

A két államtitkár mellett fontos szerep jutott vitéz Ferenczy László csendőr alezredesnek, akit Baky az Eichmann-kommandó mellé beosztott csendőrségi összekötőnek nevezett ki. Az Eichmann és Endre közti megbeszéléseken kialakult teendőket Baky parancsára Ferenczy hajtotta végre, így ő irányította a gettósítás és deportálás során bevetett csendőregységeket. Eichmann elképzelései tehát a BM "deportációs triójaként", vagy "a három Laciként" elhíresült Endre-Baky-Ferenczy vonalon valósultak meg. A miniszter többnyire rájuk hagyta a zsidókérdés végső megoldását.

Eichmann tökéletesen elégedett volt magyar partnereivel: "Persze illedelmesen be kell vallanom, hogy a magyar hatóságok gépezete olyan módon működött, ahogy azt akkoriban más országokban működő egyéb hatóságok ritkán mondhatták volna el magukról. Nemcsak zsidóügyekben, hanem egyszerűen minden más hivatalos feladatukat illetően úgy működtek, hogy több alkalommal azt mondtam magamnak: 'Az áldóját! Eddig azt hitted, hogy csak Németországban uralkodik az a bizonyos pontosság, és itt legalább ugyanazt a kínosan pontos akkurátusságot látod.' Csodáltam a magyar közigazgatást..."

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu