Érkezés és szelekció

 

A magyar zsidók átlagosan háromnapos utazás után értek a zsidórámpára. Az út folyamán a nyári hőségben gyakori volt a szívinfarktus és a légzőszervi betegek fulladásos halála. Több ezren haltak meg a zsúfolt vagonokban, de a holttestek együtt maradtak az élőkkel. A szerencsétlenek a nagy melegben szinte kiszáradtak, és az éhségtől teljesen legyengültek. A Birkenauba érkező vonatot néhány tucat SS és csíkos ruhás rab várta. A vagonajtók kinyitása után a férfiaknak és nőknek külön-külön ötös sorokba kellett rendeződniük.

Ezután valamennyien elvonultak egy SS-orvos előtt, aki néhány pillanat alatt eldöntötte sorsukat. 1944 nyarán a leggyakrabban dr. Mengele, dr. Thilo, dr. Wirths főorvos és az erdélyi származású, magyarul jól beszélő dr. Capesius volt szolgálatban. Amikor az egyik, emberségéről ismert SS-orvos, dr. Hans Münch megtagadta a szelektálásban való részvételt, egy fiatal kollégáját vezényelték a helyére.

A nyilvánvalóan munkaképteleneket, az öregeket és a gyerekeket azonnal félreállították. Nem egyértelmű esetben az orvos az életkor, a foglalkozás és az esetleges betegségek iránt érdeklődött. A németek a 16 és 40 közti egészségeseket keresték. A válaszokat követően egy intés, és az érintett sorsa eldőlt. A munkaképes anyáknak gyakran ajánlották, hogy gyerekeiket bízzák az idősebbekre, hiszen a táborban úgyis találkoznak. Ilyen esetben csak rossz döntést lehetett hozni: ha az anya ellenkezett, ő is a munkaképtelenek közé került és megölték, ha elfogadta az ajánlatot, soha többé nem tudta megbocsátani magának, hogy tudtán kívül ugyan, de egyedül engedte halálba gyermekét.

Ezalatt a csíkos ruhás foglyok, a Kanada munkacsapat tagjai, a vagonokból leszedték a holttesteket, külön halmokba rakták a zsidók csomagjait. Az ő feladatuk volt a tömeg mozgatása és orientálása is, ők segítettek a gyengéknek és fogyatékosoknak. Az újonnan érkezők mogorva, durva robotoknak látták, és rabruhájuk miatt bűnözőnek vélték őket. A kanadásoknak általában tilos volt beszélniük az újakkal, a németek folyamatosan rajtuk tartották a szemüket. Gyakran előfordult, hogy a maguk korlátozott módján segíteni próbáltak. A fiatal munkaképes lányokat próbálták elválasztani munkaképtelen korú anyjuktól, a kisgyerekeket a mindenképp halálra ítélt öregeknek adták, az idősebb férfiaknak németül odasúgták, hogy negyvenévesnek, a kamaszoknak pedig, hogy tizenhat évesnek vallják magukat. A csíkos ruhás "fegyencek" furcsa viselkedését persze sokan nem értették, magyarázatra pedig nem volt idő.

A szelekció során a németek határozottan léptek fel, kerültek minden feltűnést, vitát, általában nyoma sem volt erőszaknak, az ugyanis (egyébként teljesen reménytelen) ellenállást válthatott volna ki, és akadályozhatta volna az egész folyamat gyors, zökkenőmentes lebonyolítását.

A transzportok átlag 20-25-30 százalékát találták munkaképesnek. A többiek, az öregek, gyerekek, asszonyok és férfiak, betegek és gyengék hosszú menetben indultak a rámpa végének két oldalán álló ártatlan külsejű, nagy kéményes épületek felé.

A rámpa szélén teherautók álltak, amelyekre megtévesztésül gyakran vöröskeresztet festettek. Ezekre szállhattak a gyengék, fogyatékosok, járóképtelenek, illetve ezek vitték a csomagokat. A járni képesek ügyet sem vetettek a teherautókra, nem tűnt fel nekik az egyik-másik platóján álló bádoghordó. Pedig azok vaskos konzerveket rejtettek. Rajtuk a címke: Zyklon B.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu