|
Mit tudtak a kormányok és a Vatikán vezetői?
A Vatikán és a semleges országok 1942-1943-ra már látták, hogy a megszállt Európából deportált francia, belga, szlovák és görög zsidóknak éppúgy nyomuk veszett keleten, mint lengyel hitsorsosaiknak. Az angol rádió többször beszámolt a zsidók elpusztításáról, a brit képviselőházban néma felállással emlékeztek a meggyilkoltakra. A holokauszt részletei mégis fennakadtak a cenzúrán: a német propaganda azt szajkózta, hogy a háborút a zsidók tervelték ki, minden az ő érdekükben történik, a szövetséges hatalmak ezért egy, a zsidók érdekében indított sajtókampánnyal nem akarták Goebbels propagandaminisztert igazolni. Churchill, Sztálin és Roosevelt 1942-1943 fordulójára lényegében tisztában voltak azzal, hogy a nácik tömegesen gyilkolják a zsidókat. Az antiszemita Sztálint a kérdés nem érdekelte, a többi vezető politikus a több millió halottról érkező híreket azonban eltúlzottnak tartotta. Pedig a valóság még a kétkedéssel fogadott értesüléseknél is jóval iszonyúbb volt: 1942 végéig a nácik és cinkosaik majdnem 4 millió zsidót öltek meg.
Az antant-propaganda már az első világháborúban kegyetlenkedésekkel vádolta a németeket, és utólag kiderült, hogy ezek nagy részéből egy szó sem volt igaz. Mindez óvatosságra intette a zsidók tömeges elgázosításáról 1942-ben fokozatosan értesülő szövetséges vezetőket éppúgy, mint a pápát, sőt gyakran magukat a zsidó vezetőket is. Ráadásul a szövetségesek közé tartozott egy másik tömeggyilkos diktátor által vezetett totális rendszer, az a sztálini Szovjetunió, amelynek belügyi szervei 1940-ben Katynnál több ezer fogságba esett lengyel katonatisztet lőttek agyon. Ennek ismeretében egyáltalán nem érthetetlen, hogy a pápát tiltakozásra buzdító amerikai diplomatáknak XII. Pius így válaszolt: "Vajon miért csak az egyik oldal mészárlásait ítéljem el?" Az sem meglepő, hogy az uralkodása előtt sokáig Németországban élő Pius számára Hitler sokáig kevésbé tűnt elviselhetetlennek, mint a sokkal vadabbul egyházellenes Sztálin. Az előbbi birodalmában 30-40 millió olyan hívő katolikus élt, akiknek egy része szimpatizált a nácizmussal. Ez pedig erősen korlátozta a Vatikán lehetőségeit egy szakítás esetén. Pius nem szerette Hitlert, de azt az államférfit látta benne, aki Németországot megmentette a kommunizmustól, és aki keleti hadjáratával szerinte Európát védte a rettegett bolsevik áradattól. Számára Hitler csak egy volt a korabeli európai diktátorok (Mussolini , Franco, Pavelic, Antonescu stb.) sorában.
Mi történt volna, ha a pápa nyilvánosan tiltakozik a holokauszt ellen? Valószínűleg majdnem semmi. A vatikáni rádió német adását betiltják, a német egyház anyagi támogatását lecsökkentik. Az amúgy sem hívő SS-gyilkosok folytatják a mészárlást, a Vatikán szembekerül a horvát usztasákkal, a Vichy-Franciaországgal (ahol sok zsidóbújtató papot, sőt több tiltakozó püspököt is bebörtönöztek, deportáltak). A pápa mozgásterét csökkentette az a tény is, hogy 1943 őszétől Rómában a Wehrmacht volt az úr. A nácik nem reagáltak érdemben akkor sem, amikor a pápa a politikai okokból letartóztatott német és lengyel katolikusok és papok, valamint a hadifoglyok érdekében próbált közbenjárni. Sőt, továbbra is ezrével küldték táborokba az egyházi személyeket, ezért kevéssé valószínű, hogy éppen a zsidók esetében változtattak volna magatartásukon. Tett valamit a Vatikán a halálra ítélt zsidókért? Sokat. A vatikáni befolyásnak is köszönhető, hogy 1942-ben leállították a szlovákiai deportálásokat. Az olasz zsidók ezreit kolostorokban bújtatták el, az isztambuli követ, a későbbi XXIII. János pápa mindenben segítette a zsidó szervezetek mentési akcióit. 1944 nyarán Budapesten Angelo Rotta nuncius határozottan követelte a deportálások leállítását. A pápa Róma felszabadulása után Horthy Miklós kormányzóhoz küldött tiltakozó levele hozzájárult a budapesti zsidók megmeneküléséhez, Európa-szerte tízezreket bújtattak egyházi intézményekben. Tehetett volna többet Pius a zsidókért? Biztosan. Elejtett megjegyzések és a szinte érthetetlenségig cirkalmasan megfogalmazott, óvatos beszédek és közlemények helyett - a végső szakítást elkerülve - nyíltabban és sokkal gyakrabban kellett volna fellépnie a zsidók érdekében. Ha egyértelműbben utasította volna az egyes országok egyházi vezetőit a mentésre, talán Serédi Jusztinián esztergomi érsek is a Rotta nunciuséhoz hasonló makacssággal tiltakozott volna a Sztójay-kormánynál a deportálások ellen. Kétségtelen, hogy Piusnak személyesen kellett volna fellépnie a római zsidók 1943-as deportálásakor is. Nem tette. Úgy tűnik, hogy XII. Pius inkább volt óvatos és tehetséges politikus, mint szenvedélyes embermentő.
A zsidókat azonban nemcsak a Vatikán hagyta többnyire magukra. Halálukért Hitler és a nácik mellett inkább vádolhatók hazájuk kormányai és hatóságai, a legtöbbször közömbös vagy éppen antiszemita társadalmi közeg, sőt, a szövetségesek is. Sztálin kérdezte egyszer megvetően: Ugyan, hány hadosztálya van a pápának? Nos, a szövetségeseknek sok száz volt, de egyetlen brit, amerikai vagy orosz deszantegység sem vágta át valamelyik tábor drótjait, a sok tízezer közül egyetlen repülő sem bombázta a gázkamrákat. A szövetségesek a háború folyamán egyetlen akciót sem indítottak a zsidók megmentésére. Bár a holokausztot valószínűleg így sem tudták volna megállítani, de legalább megpróbálhatták volna. 1944 tavaszán az amerikai elnök és brit politikusok megtorlással fenyegették a magyar kormányt a zsidó lakosság üldözése miatt, de a légitámadások a városokat és az ipari létesítményeket sújtották, tovább fokozva a szélsőjobboldali sajtó zsidóellenes kirohanásait. A júniusban Svájcba érkező Auschwitz-jegyzőkönyv részletei a cenzúra feloldásával megjelenhettek a nemzetközi sajtóban, s a több száz, brit, amerikai, svéd és svájci lapokban publikált cikk jelentősen hozzájárult a budapesti zsidók megmeneküléséhez. A felszabadító szövetséges katonák a táborokba érve döbbentek rá, hogy valójában mi ellen harcoltak. A legtöbb zsidónak ez azonban már túl késő volt.
| |
|