A második világháború

 

1938 őszén Franciaország és Nagy-Britannia beleegyezett, hogy a háború elkerülése érdekében Hitler a velük szövetséges Csehszlovákiától elcsatolja a főleg németek által lakott Szudéta-vidéket. Hitler nyilvánosan kijelentette, hogy nincs több területi követelése, mégis tovább szította a szlovák elszakadási törekvéseket. 1939. március 14-én Szlovákia kikiáltotta függetlenségét. Másnap arra hivatkozva, hogy ezzel Csehszlovákia is megszűnt létezni, a Wehrmacht bevonult Prágába. Ezzel egy időben a magyar hadsereg megszállta Kárpátalját. Cseh-és Morvaországot Protektorátusként a Birodalom "védelme" alá helyezték. Világossá vált, hogy Hitler fogadkozásai ellenére sem mondott le a további területi terjeszkedésről. A náci propaganda ezután Lengyelország ellen fordult. A német lapokat elöntötték a lengyelországi német kisebbség elleni lengyel rémtetteket ismertető hazug beszámolók. Bár a nyugat-európai országok tavasszal tárgyalásokat kezdtek a Szovjetunióval a németellenes katonai együttműködésről, általános megdöbbenésre 1939. augusztus 23-án Ribbentrop német külügyminiszter Moszkvában megnemtámadási szerződést kötött szovjet kollégájával, Molotovval. A szerződés titkos mellékleteként a két diktátor, Hitler és Sztálin, felosztotta egymás között Lengyelországot és Kelet-Európát.

A kétfrontos háború rémétől megszabaduló Hitler 1939. szeptember 1-én megindította csapatait Lengyelország ellen. A lengyelekkel szövetséges Franciaország és Nagy-Britannia szeptember 3-án hadat üzent Németországnak, de felkészületlen haderőik nem támadtak nyugatról. Szeptember 17-én a szovjet csapatok a Molotov-Ribbentrop-paktum alapján megszállták Kelet-Lengyelországot. A megsemmisítő légicsapások után több irányból támadó német páncélos alakulatok a hősies lengyel ellenállás dacára egy hónap alatt megnyerték a háborút. Egyes lengyel területeket a Birodalomhoz csatoltak, a megszállt ország középső részén Krakkó központtal a nácik Főkormányzóságot hoztak létre. Lengyelország bukása után nyugaton folytatódott a "furcsa háború", azaz sem a németek, sem a nyugati szövetségesek nem indítottak nagyobb hadműveleteket. Sztálin ezt kihasználva további területeket szerzett meg: 1939-1940 telén a Vörös Hadsereg óriási veszteségek árán legyőzte a remekül helytálló finn hadsereget. 1940 nyarán a Szovjetunió bekebelezte a balti államokat, majd megszállta az addig román fennhatóság alatt álló Besszarábiát.

1940 áprilisában Hitler megszállta a semleges Dániát és elfoglalta Norvégiát. Az angol flotta beavatkozása elkésett. Május 10-én a nyugati fronton megindult a német támadás: a Wehrmacht lerohanta a semleges Belgiumot és Hollandiát. A német páncélosok így megkerülhették a keleti francia határt védő Maginot-vonalat, és délről bekerítették a Benelux-államok területére előrenyomuló brit és francia csapatokat. Bár Dunquerque kikötőjéből az angol flottának sikerült 350 ezer brit és francia katonát evakuálnia, a németeket nem tudták feltartóztatni. 1940. június 22-én Compi?gne-ben aláírták a német-francia fegyverszünetet: Németország visszakapta az első világháborúban elvesztett Elzász-Lotharingiát, Franciaország nagyobb része pedig megszállás alá került. Mivel a következő hónapokban dúló angliai légicsatát a német Luftwaffe elvesztette, és a légifölény hiányában Hitler nem mert megkockáztatni egy partraszállást, Anglia folytatta a harcot.

1940 szeptemberében a nácikkal szövetséges fasiszta Olaszország megtámadta az angol befolyás alatt álló Egyiptomot, majd októberben Görögországot. Mindkét akció kudarcba fulladt, Hitler pedig kénytelen volt Mussolini segítségére sietni. 1941 februárjában Erwin Rommel tábornok vezetésével német egységek szálltak partra Afrikában, áprilisban pedig a Wehrmacht kéthetes villámháborúban legyőzte és megszállta Görögországot, valamint a nácik ellen forduló Jugoszláviát. A görögökkel szövetséges angol csapatokat ismét kiszorították a kontinensről, de Hitler ezekkel a sikerekkel fontos heteket veszített.

A Führer úgy vélte, hogy az angolok azért folytatják a reménytelennek tűnő harcot, mert bíznak abban, hogy Sztálin keletről előbb-utóbb megtámadja Németországot. Ezért 1940 végén parancsot adott a Szovjetunió megtámadásának előkészítésére (Barbarossa-terv). A támadás a balkáni hadjárat miatt egy hónapos késéssel, 1941. június 22-én hajnalban indult. Mivel Sztálin nem akarta provokálni mind hatalmasabbá váló szövetségesét, a Vörös Hadsereget felkészületlenül érte a 3000 kilométeres fronton egyszerre induló német offenzíva, amelyhez magyar, román, finn és szlovák csapatok is csatlakoztak. A szovjet légierő nagy részét még a földön megsemmisítették, az előretörő német páncélosok áttörték a szovjet vonalakat és óriási bekerítő hadműveletekkel vöröskatonák millióit ejtették fogságba. A Wehrmacht július közepén elfoglalta Szmolenszket, szeptemberben Kijevet, északon pedig megkezdődött Leningrád 900 napos ostroma. A hatalmas sikerek ellenére a villámháborúra készülő németek késésben voltak: ősszel beállt a rossz idő, az utak járhatatlanná váltak. Az óriási veszteségek ellenére a Vörös Hadsereg nem omlott össze. Hiába jutottak el Moszkva külvárosáig, december elején a Szibériából átdobott friss hadosztályokkal támadó Zsukov tábornok a moszkvai csatában legyőzte a legyengült Wehrmachtot. Ráadásul a németekkel szövetséges Japán december 7-én Pearl Harbornál megtámadta az amerikai flottát, ezzel az USA is belépett az immár világháborúvá szélesedő konfliktusba.

1942 tavaszán a németek Harkovnál és a Krímben ismét egész szovjet hadseregeket kerítettek be és semmisítettek be, majd délen támadásba lendültek. Afrikában Rommel egészen Egyiptomig kergette az angolokat, miközben a szovjetek elveszítették Szevasztopolt és Rosztovot. Nyáron a németek megközelítették a kaukázusi olajmezőket és Sztálingrádnál elérték a Volgát. A német és a szövetséges japán seregek ekkor tartották a legnagyobb területeket ellenőrzésük alatt. Úgy tűnhetett, győzelmük elkerülhetetlen. A Sztálin parancsára kétségbeesetten védekező Vörös Hadsereg Sztálingrádnál azonban kitartott, és a város több hónapos ostrom után sem esett el. Sőt, 1942 novemberében a szovjetek meglepetésszerű támadással bekerítették a Sztálingrádot szorongató 6. német hadsereget. Paulus tábornok nem kapott engedélyt Hitlertől a kitörésre, a német felmentési kísérletek kudarcba fulladtak. Az utánpótlástól elvágott, kiéhezett védők 1943. február 2-án kapituláltak. A keleti frontot óriási területek feladása révén csak tavaszra sikerült stabilizálni a németeknek.

Hitler nehézségeit fokozta, hogy 1942 nyarán Rommelt Egyiptomban az angolok megállították, majd ősszel az el-alameini csatában vereséget szenvedett Montgomery brit tábornoktól, miközben a hátában amerikai csapatok szálltak partra. A két tűz közé került német Afrikakorps 1943 májusában Tuniszban megadta magát, és ezzel Észak-Afrikát a nácik végleg elvesztették.

Hitler 1943 nyarán megkísérelte visszaszerezni a kezdeményezést az orosz fronton. Júliusban óriási páncélos erőkkel indított átkaroló támadást Kurszk körzetében, de a kezdeti sikerek után a szervezetten védekező, és nagy túlerőben lévő szovjet csapatok ellentámadásba mentek át. A Citadella-hadművelet kudarcot vallott, és megkezdődött a németek kiűzése a Szovjetunióból. Augusztusban Harkovot, szeptemberben Brjanszkot, novemberben már Kijevet szabadították fel a szovjet csapatok, majd 1944 januárjában a leningrádi blokád is véget ért.

Miközben a Távol-Keleten az amerikaiak lépésről-lépésre szorították vissza a japánokat, 1943 szeptemberében Észak-Afrikából brit-amerikai-francia csapatok keltek át Szicíliába. A sziget elesett, Mussolini megbukott, Olaszország új kormánya fegyverszünetet kért. A szövetségesek partra szálltak Itáliában, de a németeknek gyorsan átdobott csapatokkal sikerült megszállniuk Olaszország nagy részét. A szövetségesek várt gyors előrenyomulása helyett a következő másfél évben csak lassan tudták visszaszorítani a területi adottságokat jól kihasználó, szívósan védekező németeket. Róma 1944 júniusában szabadult fel.

1944 tavaszán a keleti fronton megkezdődött a harc Ukrajna felszabadításáért. Márciusban Hitler megszállta a háborúból való kilépést tervező Magyarországot, májusra a németek elveszítették a Krímet. 1944. június 6-án, több éves előkészítés után, a szövetségesek partra szálltak Normandiában. Ezzel létrejött a Vörös Hadsereget tehermentesítő második front. Az invázió sikere nyomán augusztusra felszabadult Párizs, miközben a Vörös Hadsereg lengyel területre lépett. Augusztus végén Románia átállt a szövetségesek oldalára, a front összeomlott és a Hitlernek fel kellett adnia a Balkánt. A Vörös Hadsereg 1944 karácsonyára bekerítette Budapestet. A városban majdnem két hónapos pusztító ostrom után, 1945. február 13-án szűntek meg a harcok. 1944 decemberében Hitler meglepetésszerű támadást indított nyugaton, az Ardennek hegyeiben, amely kezdetben komoly nehézségeket okozott, de januárra a szövetségesek úrrá lettek a helyzeten. 1945 elején keletről a Vörös Hadsereg, nyugatról az Eisenhower tábornok vezette amerikai-brit-francia erők nyomultak be egyre mélyebben a Birodalom területére. Januárban a szovjetek elfoglalták Varsót, februárra az amerikaiak elérték a Rajnát. Áprilisra Magyarország és Szlovákia területéről verték ki a németeket és elesett Bécs is. A többszörös túlerőben lévő Vörös Hadsereg Zsukov marsall vezetésével megkezdte Berlin ostromát. Április 30-án éjjel Hitler öngyilkos lett berlini bunkerében. Május 2-án a német főváros, néhány nap múlva az egész német hadsereg feltétel nélkül kapitulált. Május 9-ére a háború Európában véget ért.

A fanatikus japán a hadvezetés a küszöbön álló amerikai partraszállás ellenére is folytatta a harcot. 1945. augusztus 6-án az amerikaiak Hiroshimára dobták első atombombájukat. 9-én Nagaszaki következett. A korábbi megállapodásoknak megfelelően a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, amely végül fegyverszünetet kért, és szeptember 2-án kapitulált. A második világháború 6 évig tartott, mintegy 55 millió áldozata volt, és az első világháborúval ellentétben a halottak többsége a polgári lakosság soraiból került ki.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu