|
Munka és életkörülmények Auschwitzban
A foglyok legyilkolása már az első, 1940 júniusában érkezett transzporttal megkezdődött. Akárcsak a többi koncentrációs táborban, kezdetben itt is a veréstől, éhezéstől és a betegségektől hullottak a foglyok. 1940 őszén megindultak a kivégzések: a lengyel ellenállási mozgalom akcióit Auschwitzba szállított túszok agyonlövésével torolták meg. A külvilággal tartott titkos kapcsolatot és a tervezett vagy végre is hajtott szökéseket szintén halállal büntették. Az áldozatokat előbb kihallgatták és megkínozták, majd elrettentésképpen a többi fogoly szeme láttára nyilvánosan felakasztották. Másokat a tábori Gestapo székhelyén, a 11. blokk pincéjében éheztettek halálra, vagy annak udvarán, a Halálfalnál lőttek tarkón. 1941 nyarán új módszert vezettek be: az eutanáziaprogram keretében érkezett szellemi és testi fogyatékosokat, valamint az éhezés és verés miatt munkaképtelenné vált foglyokat a szívbe adott fenolinjekcióval ölték meg. Ezek a módszerek több tízezer ember halálát okozták.
Auschwitzban a munka is csak időlegesen jelentett menekülést a halál elől. A térségébe települt 200 kisebb-nagyobb cég gyáraiban, bányáiban a foglyok az SS-őrök és a különböző tisztségeket betöltő foglyok közül kiválasztott munkafelügyelők (kápók, előmunkások) állandó veréseinek kitéve napi 10-14 órát dolgoztak iszonyú munkakörülmények között. A tábor kapujának cinikus felirata ("Arbeit macht frei - A munka szabaddá tesz") azt sugallta, hogy a munka révén van esély a túlélésre, pedig a rabok szándékos halálra dolgoztatása szervesen illeszkedett a kiirtási programba. A náci szakterminológia szerint ez volt "a munka általi megsemmisítés" (Vernichtung durch Arbeit). Az olcsó munkaerőért az SS foglyonként és naponta 2-5 márkát kapott, nőkért és segédmunkásokért kevesebbet, erős férfiakért és szakemberekért többet. Egy fogolyra az SS a hivatalos számítások szerint napi 1-1,5 márkát költött. Valójában kevesebbet, hiszen az SS-őrök és a kápók gyakran ellopták a rabok adagját.
A hivatalos munkaidő reggel hattól délután ötig tartott, ezért a legtöbb deportált csak hajnalban, valamint este hat után tartózkodott a táborban. A takarodó és ezzel a blokkok elhagyásának tilalma este kilenc körül kezdődött, ezután az őrök mindenkire lőhettek. A kimerült embereknek csak 5-7 órájuk volt az alvásra, de a szűk fapriccseken sokszor kettesével-hármasával összezsúfolva a nyugodt pihenés lehetetlen volt. A megpróbáltatások a hajnali négy óra körüli ébresztővel kezdődtek újra, amikor a felvert rabok egyszerre rohamozták meg a kevés latrinát, amelyek előtt hamarosan hosszú sorok álltak. Ezután következett a létszámellenőrzés, a rettegett appell. Télen-nyáron, hóban-fagyban a blokkok előtt kellett állniuk, tízes sorokban várva, hogy az SS-ek és a kápók újra és újra megszámolják a sok tízezer foglyot. Mindez gyakran órákig tartott. Ezt követően jött az újabb tülekedés, ezúttal a reggeli kávéért vagy teáért, azaz egy fél liter keserű, meleg löttyért. Néhány perccel később a foglyok már ötös sorokban vonultak a gyakran több kilométerre fekvő munkahelyre. Itt az állandó verés közepette, gyakran futólépésben, nehéz fizikai munkát végeztek egészen délután egyig. Ekkor egy liter híg levest és fél óra pihenőt kaptak, majd újrakezdték a munkát, amely csak sötétedés előtt fejeződött be. Ezután visszagyalogoltak a táborba, halott és sebesült társaikat cipelve, egymást támogatva. A kapunál újabb tortúra következett: a fogolyzenekar által játszott indulók ritmusára katonás bevonulás, miközben a posztoló SS-ek a becsempészett élelem vagy tilos tárgyak után kutattak. Ezt követte az esti appell, majd a vacsora kiosztása: személyenként 20-30 dkg kenyér, 2,5 dkg margarin esetleg egy 2-3 dkg-os kolbász, néha egy kanálnyi lekvár. Mindezt tetézte az elemi tisztálkodási lehetőségek, megfelelő ruházat és orvosi ellátás hiánya, az állandó zsúfoltság, a kápók és az SS-ek kegyetlenkedései, az eldurvult fogolytársak agressziója, a szörnyű lengyel tél és a fagyási sérülések, vagy a forró nyár és az ihatatlan víz. Ilyen körülmények között egy deportált átlagosan 3-4 hónapig maradhatott életben.
| |
|