Vért áruért

 

A Harmadik Birodalom egyes vezetőiben már 1942-1943 fordulóján felmerült, hogy taktikai és anyagi előnyök érdekében, német hadifoglyokért vagy valutáért cserébe engedélyezzék egyes kisebb zsidó csoportok kivándorlását. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a nácik lemondtak volna a zsidóság egészének totális megsemmisítéséről. Mindössze arról volt szó, hogy a rövid távú érdekek néha fontosabbak voltak.

A budapesti cionista Mentőbizottság a német megszállástól kezdve kereste a kapcsolatot azokkal, akik érdemben tudták befolyásolni a magyar zsidók sorsát. Az elnök, Komoly Ottó vállalta, hogy megpróbál utat találni a magyar hatóságokhoz. Kasztner Rezsőnek és Brand Jenőnek jutott a német vonal, azaz az Eichmann-féle Sondereinsatzkommandóval való tárgyalás nehéz és ellentmondásos feladata. A szlovák cionisták Európa-tervvel kapcsolatos információi alapján valószínűnek látszott, hogy a nácik pénzért hajlandók zsidó életeket megkímélni. Április-május során Kasztnerék több tételben 6,5 millió pengőt fizettek Eichmann stábjának. A cionistáknak tett ígéretük ellenére a nácik mindeközben gőzerővel szervezték a kárpátaljai zsidók gettósítását a magyar szervek hatékony közreműködésével.

Időközben mégis felcsillant a remény, hogy sikerülhet megakadályozni a deportálást, amikor Eichmann megtette hírhedté vált "vért áruért" ajánlatát. Eszerint Brand lehetőséget kapott arra, hogy egy semleges országba utazva felvegye a kapcsolatot a "világzsidóság" vezetőivel és a szövetséges nyugati hatalmakkal. Brand feladata az volt, hogy közvetítse Himmler ajánlatát. Eszerint az SS legfőbb ura hajlandó egymillió zsidót szabadon engedni, ha az angolszász szövetségesek tízezer teherautót és nagy mennyiségű árut (szappant, kávét, teát) szállítanak a Harmadik Birodalomnak.

A meghökkentő ajánlat hátterében Himmler különbéke-tapogatózásai álltak. Az SS vezére ekkor már lehetőséget keresett az angolszász szövetségesekkel való kapcsolatfelvételre és egy esetleges - Hitler háta mögötti - kiegyezésre. Egyik ilyen próbálkozása volt a "vért áruért" akció. Himmler úgy gondolhatta, nem sokat kockáztat: amennyiben ajánlatát elfogadják, a teherautókkal Waffen-SS hadosztályokat szerel fel, az árukkal pedig elősegíti a német lakosság romló ellátását. A terv abból az abszurd, ám a náci világképbe tökéletesen illeszkedő feltevésből indult ki, hogy az angolszász vezetőkhöz az út a "világzsidóságon" keresztül vezet. Az elképzelés valójában több okból is irreális volt. A náci remények ellenére a nyugatiak nem tették kockára a Szovjetunióval fennálló szövetséges viszonyt az SS-Gestapo vonal különös ajánlata miatt. Emellett egymillió ember átszállítása a kontinensen és fogadása a küszöbönálló normandiai partraszállás feladásával lett volna egyenlő. Ráadásul a szövetséges vezetők számára a zsidók megmentése korántsem volt olyan fontos cél, mint azt a németek gondolták. Himmler ajánlatát azért sem lehetett komolyan venni, mert eközben gőzerővel folyt a magyar zsidók kiirtása Auschwitzban így egyszerűen nem maradt már egymillió élő zsidó a Birodalomban, a túlélők kiszabadulásába pedig Hitler amúgy sem egyezett volna bele.

A cionisták a háttérről mit sem tudva, a magyar zsidóság megmentésének egyetlen lehetőségét látták az akcióban. A terv azonban kudarcot vallott. Az Isztambulba érkező Brandot a török hatóságok rövid időn belül kitoloncolták, Szíriában pedig az angolok tartóztatták le ellenséges kémként. A kapcsolatfelvétel a nemzetközi cionista vezetőkkel sem járt sikerrel: a cionista "kvázi-kormány", a Jewish Agency vezetői nem tudták rávenni az angolszászokat, hogy mérlegeljék az ajánlatot. Júliusban a nemzetközi sajtón keresztül az egész ügy kiszivárgott, nem kevés kellemetlenséget okozva Himmlernek.