A németek rablásai
A magyar kormány dolgát megnehezítette, hogy a tekintélyes méretű zsidó vagyon a nácik étvágyát is felkeltette. Németország már a háborút megelőző években fokozatosan függő gazdasági helyzetbe kényszerítette Magyarországot, a megszállás után pedig tovább szorította a prést a magyar gazdaságon. A cél egyértelmű volt: a náci háborús erőfeszítések egyre növekvő ütemű támogatása. Az ország kifosztásának kiemelt és szerves része volt a zsidó vagyon eltulajdonítása is.
A náci megszállók éppúgy fosztogattak saját kényelmük érdekében, mint a német állam egyes hatalmi csoportjainak megbízásából. Az Eichmann vezette Sondereinsatzkommando (SEK) követelésekkel bombázta a Zsidó Tanácsot. A németek berendezési tárgyakat, irodai felszerelést, festményeket, zongorát rekviráltak. A gazdag zsidók villájába beszállásolt német tisztek rátették kezüket az ott található hatalmas értékekre, műtárgyakra, pénzre, bútorokra. A SEK a gettósítás előtt és alatt a különböző zsidó közösségek és egyének megsarcolásából több tízmillió pengőt zsebelt be. Eichmann emberei március végén 11 millió pengőt zsaroltak ki a fővárosi Központi Zsidó Tanácstól. Más, kisebb városokban, például Újvidéken és Ungváron 2 millió pengő volt a tarifa. Kolozsvár 500 ezer, Székesfehérvár 100 ezer pengőt fizetett. Előfordult, hogy a SEK képviselői a gettóba zárt zsidók összegyűjtött értékeit a csendőrök orra előtt rakodták teherautóra, és szállították el. A kistarcsai internálótáborban számos gazdag zsidótól kényszerítettek ki pénzt az életükért cserébe. Hasonló okból keresték fel a Pestvidéki Törvényszék épületében fogva tartott zsidókat is. A magyar zsidó vagyon intézményes náci eltulajdonításának legjelentősebb példája a Weiss Manfréd-konszern megszerzése volt. Közép-Európa egyik legnagyobb hadianyag- és gépgyárának átadását a Weiss-Chorin-Kornfeld-Mauthner családtól zsarolta ki az SS nevében Kurt Becher SS-alezredes Ennek fejében a családtagok többsége a szabad világba távozhatott.
A kollaboráns kormányzat egyre növekvő ellenérzéssel figyelte, mekkora szeletet hasítanak ki a németek a zsidó vagyonból. Tiltakoztak az önkényes foglalások és különösen a Weiss Manfréd-tranzakció miatt. A németek alig vettek tudomást az erőtlen próbálkozásról. Sőt, a Weiss Manfréd-ügyben legaktívabb magyar kormánytagot, Imrédy Bélát annak ellenére buktatták meg, hogy 1944. március 19-én még belőle akartak miniszterelnököt csinálni. A hónapok múlásával a nácik egyre fokozták gazdasági követeléseiket, a nyilas hatalomátvétel után pedig tervbe vették, hogy minden mozdítható értéket kiszállítanak Magyarországról. A nácik és a velük készségesen együttműködő nyilasok az evakuáció során 55 ezer vagonnal mintegy 6-700 ezer tonnányi árut (gépet, járművet, nyersanyagot, készárut) szállítottak a Birodalom területére. Az így evakuált magyar javak 20-25 százaléka eredetileg zsidó tulajdonban volt. Az ún. aranyvonattalszállították ki a zsidóktól elrabolt értékesebb ingóságok egy részét is. Egy másik szerelvény a Nemzeti Bank aranykészletével és más állami, közgyűjteményi javakkal megrakodva indult nyugat felé.
A munkaképes magyar zsidók értékeik maradékát a birkenaui tábor fürdőépületében (a Szaunában) veszítették el. A rámpán szelektáló SS-orvosok által munkaképtelennek ítélt 70-80 százalékos többség a krematóriumok vetkőzőiben hagyta utolsó javait. Az elgázosítottak aranyfogát kihúzták, többi értékük kis részét ellopták a halottégető Sonderkommando és a raktártáborban (BII.g) szortírozó Kanada-kommandó foglyai. Ezeket élelemért vagy puszta életükért cserében továbbadták az SS-őröknek. A zsidóknak nem maradt semmijük, csak a szörnyű körülmények és a gyenge ellátás következtében naponta csökkenő fizikai erejük. A munkaképesek többsége néhány hét, esetleg hónap után elpusztult vagy gázkamrába került. Testüket, akárcsak munkaképtelen szeretteikét, elégették. Hamvaikat a közeli mezőkön szórták szét, vagy a Visztula folyóba öntötték.