A kollaboráns kormány működése

 

A megszálló csapatok élén Budapestre érkezett egy, a német rendőrség különböző szerveinek 5-600 munkatársából álló speciális alakulat (Einsatzgruppe). Ebben a titkos államrendőrség (Gestapo) emberei mellett helyet kaptak a biztonsági szolgálat (SD - Sicherheitsdienst) szakértői. Az egységet Hans Geschke SS-ezredes vezette, aki erőit nyolc különítményre osztotta. A budapesti Gestapo parancsnoka, Alfred Trenker SS-őrnagy 32 emberével azonnal hozzálátott a politikai szempontból veszélyes személyek letartóztatásához. Jól szervezett ügynökhálózata révén a Gestapo előre elkészített névlisták alapján dolgozott. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter mellett a letartóztatottak között voltak szociáldemokrata parlamenti képviselők, újságírók, zsidó nagyiparosok, rendőri és katonai vezetők, arisztokraták és mások. Szimbolikus jelentőségű volt, hogy az ellenzék vezető alakja, Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő pisztolylövésekkel fogadta a rá törő németeket. Néhány napon belül sok száz baloldali, legitimista vagy csak egyszerűen németellenes, antináci politikus és közéleti személy, valamint sok "egyszerű" zsidó került fogságba. Bethlen István volt miniszterelnök bujkálni kényszerült, Kállay a török követségre menekült. Azok nagy része, akik az elmúlt években sokat tettek a németektől való függés gyengítésére, és most megszervezhették volna az esetleges ellenállást, az Astoria Szállóban és a budai hegyekben kialakított Gestapo-börtönökbe kerültek. Az első, verésekkel és kínzásokkal tarkított kihallgatások után néhány nappal a letartóztatottakat teherautókkal németországi börtönökbe és koncentrációs táborokba (főleg Dachauba és Mauthausenbe) szállították.

A magyarországi német uralom egyik sajátossága volt, hogy a legtöbb megszállt országhoz képest a Sztójay-kormány igen széles szuverenitással rendelkezett. A közigazgatás, az állami szféra és a fegyveres erők élén végrehajtott személycserék révén a németek számára kényelmes helyzet alakult ki. A marakodó, de a megszállók iránt egymást túllicitálva hűséges csoportok manipulálásával a magyar államgépezetet a maguk szolgálatukba állították, és egy kisebb katonai erő segítségével lényegi konfliktusok nélkül uralhatták az országot. A németeknek legtöbbször elég volt megfogalmazniuk kívánságaikat, a magyar kollaboránsok gondoskodtak a végrehajtásról.

A Sztójay-kormány rászolgált a bizalomra. Gyorsan felszámolták az addig létező politikai ellenzéket és annak sajtóját. Betiltották a nem németbarát pártokat (szociáldemokraták, kisgazdák és liberálisok), a mérsékelt újságok és folyóiratok tucatjait (köztük például a Népszavát és a Magyar Nemzetet), egyesületek százait oszlatták fel. Megindult az államigazgatás és a közélet "megtisztítása": a fővárost is beleértve lecserélték a városi polgármesterek kétharmadát, május elejére a 41 főispáni szék közül 29-ben már új, kormányhoz hű, radikális főispánok ültek. Lecserélték a vezérkari főnököt, számos tábornokot és rendőri vezetőt, a színházak, a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Opera és a Magyar Rádió vezetőit. Ezekbe a pozíciókba szélsőjobboldaliak kerültek. Aki nem szimpatizált az új rendszerrel az lemondott, sokakat nyugdíjba küldtek. Néhány száz ember leváltásával a nácik és a magyar kollaboránsok elérték, hogy a személyi állományában lényegileg változatlan közigazgatás, rendőrség, csendőrség és hadsereg engedelmes eszközként hajtsa végre a Sztójay-kormány parancsait. Eltűnt a napirendről a megszállt területeken állomásozó honvédegységek hazahozatala, és hamarosan újabb magyar katonák indultak az egyre közelebb húzódó keleti frontra. 1944 júniusában már 300 ezer magyar honvéd harcolt a németek oldalán. A magyarországi német kisebbséget kiszolgáltatták a Volksbund mozgalom náci vezetőinek, a 18-62 év közöttieket a Waffen SS-ben (fegyveres, harcoló SS) való katonai szolgálatra kényszerítették. 1944 tavaszáig Magyarországot nem bombázták a szövetségesek, a német bevonulással azonban megkezdődtek a légitámadások. A következő egy évben mintegy ezer települést bombáztak, ennek következtében 20 ezer ember halt meg.

A megszállás után megindult az ország kifosztása. Ugrásszerűen megnőtt a Németországba szállított olaj, szén, gabona és egyéb nyersanyagok, valamint élelmiszer mennyisége, miközben a nácik semmiért sem fizettek. A német tartozás januárhoz képest októberre megháromszorozódott, milliárdokra rúgott, ezzel párhuzamosan égbe szökött az infláció, és csökkent a magyar lakosság ellátásának színvonala. Miközben a júniusban megkötött gazdasági szerződések értelmében a magyar hadiipar a németek számára termelt, Sztójayék beleegyeztek abba, hogy a megszállás minden költségét és a német csapatok ellátását havi 200 millió pengő értékben Magyarország fizesse.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu