Az eutanáziaprogram

 

Az emberi öröklődés szabályait kutató tudományág, a genetika egy ága, a testi és szellemi képességek javításának lehetőségét kutató eugenika a 20. század elején sok országban divatos volt. Az eugenikusok úgy vélték, hogy az emberi élet értékét a társadalom számára való hasznosság mértéke határozza meg, már pedig minden társadalomra nagy terhet ró a szellemi fogyatékosok, alkoholisták, mozgáskorlátozottak és egyéb örökletesnek tartott betegségekben szenvedők eltartása. Sok tekintélyes tudós követelte, hogy az állam akadályozza meg az olyan gyermekek születését, akik betegségük miatt munkaképtelenként állandó gondoskodásra szorulnak. Az eugenika hatására sok állam vezetett be "fajvédelmi" intézkedéseket. 1907 és 1938 között az USA államainak több mint felében sterilizálták a bűnözőket, mozgássérülteket, epilepsziásokat, alkoholistákat, kábítószereseket, prostituáltakat. Finnországban 1929-től az örökletes betegségekben szenvedőket, Dániában 1934-től a szellemi fogyatékosokat, Norvégiában a szellemi fogyatékosokat és az önellátásra képteleneket sterilizálták.

A nácik tehát válogathattak a példák közül, és nem csak a zsidók emberi és szabadságjogait korlátozták. Faji ideológiájuk szerint alacsonyabb rendűek voltak a Németországban élő cigányok és a fajfenntartási szempontból értéktelennek minősített betegek is. Az egyik rendelet megfosztotta az állampolgárságtól az elmebetegeket, az örökletes betegségekben szenvedőket, valamint ezek gyermekeit. 1934-től bevezették a kötelező kényszersterilizációt. A következő öt évben mintegy 400 ezer vak, süket, színes bőrű, szellemi fogyatékos, alkoholista stb. németet sterilizáltak. A műtétek következtében több ezren meghaltak. 1937-től megkezdődött a "társadalomra veszélyes aszociális elemek", azaz a munkakerülők, koldusok, vándorcigányok, homoszexuálisok, prostituáltak koncentrációs táborokba szállítása. Az ilyen ürüggyel letartóztatottak közül a táborokban sokakat sterilizáltak, vagy kasztráltak. Ezzel párhuzamosan propagandakampány indult: filmek, cikkek, tanulmányok, iskolai feladatok ismertették a németekkel, hogy milyen sokba kerül a különböző betegségekben szenvedők ellátása az államnak.

1938 végén egy apa kérelmezte Hitlertől, hogy gyógyíthatatlan testi és szellemi fogyatékos, vak gyermekét orvosai megölhessék. Hitler egyik orvosának és kancellária-vezetőjének parancsolta meg, hogy ezt és a hasonló ügyeket vizsgálják ki. A megbízottak valamennyi kórháztól adatokat kértek a fogyatékkal született és az állandó ápolásra szoruló gyermekekről. Valamennyi jelentett esetet orvosi bizottságok vizsgáltak meg, majd a legreménytelenebb állapotban lévő gyermekeket injekciókkal vagy halálra éheztetéssel ölték meg. Több mint ötezer gyermeket gyilkoltak meg.

1939 őszén, a háború kitörése után Hitler egy néhány soros parancsában engedélyezte, hogy a "gyógyíthatatlan betegeket állapotuk leggondosabb vizsgálata után kegyes halálban részesítsék". Ezzel párhuzamosan a megszállt lengyel területeken az SS több ezer szellemi fogyatékost lőtt agyon. Hitler kancelláriája 1940 tavaszára megszervezte az eutanáziaprogram kereteit. A program vezetői a berlini Tiergarten út 4. szám alatti házból (innen a program fedőneve: T4) indítottak országos kutatást a testi és szellemi fogyatékosok után, akiket a kórházaknak kötelezően jelenteniük kellett. Az orvosi bizottságok munkatársai minden egyes karton elbírálása után fejpénzt kaptak. Úgy döntötték el, életben maradhatnak-e a betegek, hogy személyesen nem is találkoztak velük. A halálra ítélteket néhány kijelölt szanatóriumba szállították, ahol fürdőteremnek hazudott kis gázkamrákban, teherautók kipufogó gázával megölték őket. A holttesteket elégették. Az áldozatok családját értesítették, hogy hozzátartozójuk valamilyen betegségben (tüdőgyulladás, vakbélgyulladás, vesebaj, szívelégtelenség) elhunyt. A gyilkolásért felelős személyzet orvosokból, ápolókból, fotósokból és rendőrtisztekből állt.

Az eutanáziaprogram minden titkolózás ellenére hamarosan közismertté vált. Sok ember gyanút fogott a megszaporodott halálesetek miatt. A helyi lakosságnak feltűnt, hogy ahányszor az eutanáziaközpontokba betegek érkeznek, hamarosan füstölni kezd a krematórium kéménye. Az áldozatokat szállító buszokat hamarosan "gyilkos ládáknak" nevezték. Előfordultak adminisztrációs hibák: egy amputált lábú áldozat családját például arról értesítették, hogy rokonuk lábtrombózisban halt meg. A BBC és a vatikáni rádió is beszámolt a szellemi fogyatékosok legyilkolásáról. 1941 augusztusában Münster katolikus érseke, August von Galen már nyilvános templomi prédikációjában gyilkosságnak nevezte az eutanáziát, amely ellentmond a tízparancsolatnak. Beszédét hívei lejegyezték és röplapokon terjesztették. Az ismételt és növekvő egyházi tiltakozások hatására Hitler 1941. augusztus 24-én leállította a programot. Addig a napig, hivatalos jelentések szerint 93251 embert öltek meg. A betegek gyilkolását ezután titokban 14f13-as fedőnévvel a koncentrációs táborokban folytattak. A további áldozatok száma ismeretlen.

A Harmadik Birodalom első tömeggyilkos programjában résztvevő "szakértők" többsége hamarosan új feladatot kapott: ők irányították a keleti megsemmisítő táborokba érkező zsidók meggyilkolását.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu