|
Jugoszlávia és Görögország
1941 tavaszán a Wehrmacht kéthetes villámháborúban legyőzte Jugoszláviát. Az országot feldarabolták: a Délvidék egy részét Magyarországhoz csatolták, a horvát tengerpart jelentős része olasz, Macedónia bolgár, Szerbia német megszállás alá került. A nácibarát szélsőséges mozgalom, az Ante Pavelic vezette Usztasa kikiáltotta a "független" Horvátországot, amely a Tiso-féle Szlovákiához hasonló náci bábállam volt. A zsidókérdést az usztasák kezelték a legradikálisabban. Fajtörvényt hoztak, néhány hónap alatt kizárták a zsidókat a legtöbb szabadfoglalkozású szakmából és az állami szolgálatból, majd vagyonukat árjásították. Ezután újonnan létrehozott koncentrációs táborokba szállították őket, ahol vagy az éhségtől és betegségektől pusztultak el, vagy a legbrutálisabb módon végeztek velük. A leghírhedtebb táborban, a jasenovaciban az áldozatok torkát elvágták, másokat lefejeztek, vagy kalapáccsal vertek agyon. Az usztasák 20-25 ezer zsidót, mintegy 200 ezer szerbet és 28 ezer cigányt öltek meg. 1942-től további összesen mintegy 10 ezer horvát zsidót deportáltak Auschwitzba. A horvát kormány minden deportált zsidó után 30 márka "ellátási költséget" fizetett a németeknek. A 40-45 ezer fős horvátországi zsidóságból azok maradtak életben, akik a Tito-féle kommunista partizánokhoz szöktek, vagy az olasz megszállási övezetbe menekültek, mert a fasiszta olasz hadsereg a nácik és az usztasák ismételt kérésére sem adta ki a szökevényeket, és nem is lépett fel ellenük.
A megszállt Szerbiában a holokauszt történetében egyedülálló módon nem az SS, hanem a hadsereg fogott hozzá a zsidók legyilkolásához. Már a Belgrád elfoglalását követő napokban elrendelték a zsidók összeírását, majd a zsidók számára kötelezővé tették a sárga karszalag viselését, elvették telefonjaikat és csak korlátozott időben vásárolhattak. A megszálló német csapatok parancsnoksága egész sor szakmától, a moziba vagy színházba járástól is eltiltotta őket, júniusban pedig megkezdődött vagyonuk árjásítása. Nyáron a hadsereg hozzálátott a zsidó férfiak letartóztatásához. Ha egy partizántámadás során megöltek vagy megsebesítettek egy német katonát, megtorlásul 50-100 zsidó vagy cigány túszt végeztek ki. A táborokba zárt zsidók közül egy SS-Einsatzgruppe válogatta ki a túszokat, de a kivégzést a hadsereg hajtotta végre. Általában egy tömegsír szélére állították és tarkón lőtték őket. A Wehrmacht kiirtotta a szerbiai zsidó férfiakat, de a mintegy 15 ezer gyermek és nő megölése zavarba hozta a katonai hatóságokat. Deportálást indítványoztak, de Berlin ezt elutasította. Eichmann a zsidók helybeni agyonlövetését javasolta. A szerencsétleneket végül a horvát területen lévő zemuni (Zimony) lágerbe vitték. A tábor SS parancsnokai hiába követelték az élelmiszerszállítmányok növelését, az éhség általánossá vált. 1942 áprilisában két gázteherautó érkezett, és megkezdődtek a kivégzések. Az áldozatokat áttelepítés ürügyével a teherautókba zsúfolták, ahol a lezárt raktérbe vezetett kipufogógáz megölte őket. A hivatalos jelentések szerint 1942 augusztusára a vegyesházasságokban élő zsidók kivételével Szerbiában a "zsidó-és a cigánykérdést megoldották". A szerbiai holokauszt során mintegy 15 ezer zsidót és 12 ezer cigányt öltek meg.
Jugoszlávia feldarabolásakor Macedónia a németekkel és olaszokkal szövetséges Bulgáriának jutott. Macedóniában körülbelül 8 ezer zsidó élt, akik közül néhány százan a hegyekbe vagy a partizánokhoz szöktek. A németekkel folytatott tárgyalások eredményeként a bolgár hatóságok 1943 márciusában egy szkopjei dohánygyárban koncentrálták a zsidókat, majd három transzporttal 7144 macedóniai zsidót deportáltak Treblinkába, ahol elgázosították őket.
Görögországban 77 ezer zsidó élt, amikor az ország 1941 tavaszán áldozatul esett a német villámháborúnak. Trákiát Bulgáriához csatolták. Az északi országrész német, a déli olasz megszállás alá került. A görög zsidóság deportálása már 1941 őszén szóba került Berlinben, de a németek kezdetben nem törődtek az 53 ezer Szalonikiben élő zsidóval. 1942 júliusában a térség Wehrmacht parancsnoka több ezer zsidót hurcoltatott el kényszermunkára. Félő volt, hogy Szalonikiből a zsidók az olasz megszállási övezetbe szöknek, ahol nem kellett üldözéstől tartaniuk. Ezért 1943 elején megérkeztek Eichmann emberei: Dieter Wisliceny Pozsonyból, Alois Brunner Bécsből. Február 25-ig a zsidóknak a város területén felállított több kisebb gettóba kellett vonulniuk, az ötévesnél idősebbeknek fel kellett tűzniük a csillagot. Wislicenyék tudatosságát tükrözi, hogy a legtöbb szegény zsidó számára eleve a pályaudvar szomszédságában állították fel a gettót. A Zsidó Tanács elnökével, Zvi Koretz főrabbival közölték, hogy a zsidókat a lengyelországi Krakkóba telepítik, ahol új életet kezdhetnek. A zsidók drachmájukat zlotyra váltották, az árfolyamot Wislicenyiék diktálták. Márciusban megindultak a deportálások és augusztusig 49 ezer zsidót hurcoltak Auschwitzba, 76 százalékukat még az érkezés napján elgázosították. Höss táborparancsnok és a túlélők véleménye megegyezett abban, hogy a németül nem tudó, a zord lengyel időjárást nehezen viselő görög zsidók különösen gyorsan pusztultak el Auschwitzban. 1943 nyarán Mussolinit megbuktatták, az új olasz kormány szembefordult a németekkel. Az olasz megszállás alatt álló területekre benyomult a Wehrmacht. Az SS és a rendőri szervek parancsnoka, a varsói gettófelkelést leverő Stroop SS-tábornok elrendelte a zsidók összeírását. 1944 tavaszán a zsidókat letartóztatták, áprilisban megkezdődött az athéni, a rodoszi és a görög szigeteken élő zsidók deportálása. Több mint 6 ezer zsidót vittek Auschwitzba, több ezren elbújtak a szigeteken és a hegyekben. A Bulgáriához csatolt Trákiából 1943 tavaszán a bolgár hatóságok több mint 4200 zsidót deportáltak a treblinkai megsemmisítő táborba. A görög holokauszt során 60-65 ezer zsidót öltek meg.
| |
|