A meghatalmazott szerbiai vezénylő tábornok, Böhme gyalogsági tábornok 19741. október 10-én kiadott egy parancsot, mely szerint szükségessé vált, hogy a Wehrmacht Főparancsnokság parancsainak a legszigorúbban eleget tegyenek.

Éppen ezért minden településen le kell tartóztatni minden férfi kommunistát, zsidót és meghatározott számban nemzeti és demokrata beállítottságú helyi lakost, és túszként kell őket fogva tartani.

Minden halott, illetve meggyilkolt német katonáért vagy németért cserébe 100 foglyot vagy túszt kell lelőni, minden sebesültért cserébe pedig ötvenet.

A meghatalmazott szerbiai vezénylő tábornok vezérkarának főnöke 1941. október 19-én megparancsolta ennek az intézkedésnek 2200 foglyon történő végrehajtását, megtorlásul 10 elesett és 24 megsebesült német katonáért...

A zsidókérdés ügyintézőivel ... folytatott részletekbe menő megbeszélések a következőket eredményezték.


"1. A zsidó férfiakat a hét végéig agyonlövik, így a követségre küldött jelentésben felvázolt probléma megoldódik.

2. A maradék körülbelül 20 000 cigányt, akik közül a férfiakat szintén agyonlövik, Belgrád úgynevezett cigány negyedében mint gettóban kell összegyűjteni."...


"Eichmann Sturmbannführer - Birodalmi Biztonsági Főhivatal, IV. D VI - felvilágosítása szerint lehetetlen a befogadás a birodalom és a főkormányzóság területén. Ott még a Németországból származó zsidókat sem tudják elhelyezni. Eichmann az agyonlövést javasolja.


Szeptember 13.


Rademacher"

Ezzel kapcsolatban Rademacher 1948. jólius 30-án, Nürnbergben a következőket mondta: "Luther szeptember 12-én kelt feljegyzése alapján szeptember 13-ra beszámolóra rendeltek. Pontosan emlékszem még arra, hogy vele szemben ültem, miközben telefonon beszéltem a Birodalmi Biztonsági Főhivatallal. Címszavakat írtam fel Eichmann válaszából, majd ezt a telefonbeszélgetést közben odatoltam Luthernek. Eichmann értelemszerűen azt mondta, hogy a szerbiai rendért a katonaság felelős, és a felkelő zsidókat le kell lőni. Utólagos kérdésemre még egyszer megismételte: "Lelőni", aztán letette a kagylót."



Adolf Eichmann eredeti dokumentumokon alapuló, jeruzsálemi fogságában írt feljegyzése a szerbiai zsidók kiirtásáról.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu