Deportáltak és munkaszolgálatosok a táborokban
1944-1945 folyamán több mint fél millió ezer magyar zsidó került különböző német táborokba. 1944 júliusának végéig több mint 430 ezer főt deportáltak Auschwitz-Birkenauba. Körülbelül 15 ezren kerültek a Strasshof környéki táborokba. A német biztonsági szervek Magyarországon az "egyedi akciók" során zsidók ezreit tartóztatták le, majd küldték Mauthausenbe és melléktáboraiba. Az 1944. őszi-téli halálmenetek (főleg budapesti) áldozatai és az országot 1944 végén, 1945 tavaszán elhagyó és a németeknek átadott munkaszolgálatosok összesen mintegy 50 ezren voltak. Ők először az Alpokalján húzódó erődrendszert építették, majd a front elől a Mauthausen-táborrendszerbe (Gunskirchen, Gusen, Ebensee, Melk stb.) és a Birodalom belsőbb területeire szállították őket. Más munkaszolgálatos alakulatok az országot elhagyó magyar katonasággal együtt haladva léptek német területre. Az 1944-es év utolsó deportáltjai ezrével kerültek Dachauba, Flossenbürgbe, Buchenwaldba. Ezreket az észak-németországi táborok, a rettegett thüringiai Dora-Mittelbau, valamint a buchenwaldi altábor, Ohrdruf nyeltek el. Ez utóbbi lágerek gyakran föld alatti alagútjaiban, hegyek belsejében kiképezett hangáraiban a magyar zsidók a hitleri "csodafegyver" (a V1 és a V2) gyártásában vettek részt - többnyire iszonyú körülmények között.
A magyar deportáltak és munkaszolgálatosok szétszóródtak Európában, és mintegy 5-600 koncentrációs, munka- és kényszermunkatáborba, valamint gyárba és üzembe kerültek. Az Auschwitzból tovább küldött transzportokkal magyar zsidók északon és keleten egészen Varsóig, a Balti-tengerig, sőt a lettországi Rigáig jutottak. Mások Gross-Rosenbe, Stutthofba, Neuengamméba, a távoli nyugaton lévő Bergen-Belsenbe vagy éppen Sachsenhausenbe érkeztek. Több munkaszolgálatos alakulatot Franciaországba vittek, a háború utolsó heteiben 8-9 ezer zsidó deportáltat szállítottak különböző lágerekből Theresienstadtba, a csehországi "mintagettóba".
Az egyes csoportok sorsát sok esetben a vakszerencse határozta meg. Több gyárban és üzemben az ellátás kielégítő volt, a fogolytársak és a civil munkások segítették és élelemmel látták el a magyar deportáltakat. A magyar zsidó nők sokat köszönhettek a francia kényszermunkásoknak, a bori munkaszolgálatosok egyik részének életét Tito partizánjai mentették meg, a kevésbé szerencsés, fel nem szabadított foglyokat a szerb lakosság segítette. A magyar zsidók sokfelé találkoztak cseh civilekkel és foglyokkal, akik gyakran saját életüket kockáztatva támogatták, bújtatták, élelmezték őket, a felszabadulás után pedig sokat tettek a hazatérőkért. Az utolsó hónapok gyalogmeneteiben éhezve, fázva, kimerülve vánszorgó szerencsétleneket segítették azok az osztrák és német lakosok, akik a foglyokat megszánva, az SS-őrök fenyegetőzései ellenére is ételt, vizet adtak nekik. Ezek a gesztusok összességében több ezer életet mentettek meg, a többségen azonban nem segíthettek. A kevésbé szerencséseket agyonlőtték, elgázosították, élve elégették vagy eltemették, agyonverték, meztelenül a hideg éjszakába zavarták, az élelmet, gyógyszert és az emberhez méltó életkörülményeket megtagadva tőlük éhhalálra, halálos kimerültségre, tífuszra, tüdőbajra és számtalan más, végzetes betegségre kárhoztatták őket. 1945 tavaszán az egykor hatalmas magyar zsidó közösség maradékát szovjet, amerikai, angol és francia katonák mentették meg a közelgő haláltól. A felszabadulást követő eufória, a legyengült szervezet számára végzetesnek bizonyuló első lakoma és az átélt szörnyűségek egészségügyi következményei 1945 immár békés nyarán több ezer magyar zsidó számára jelentették a halált. A táborokból, kényszermunkából visszatértek számát a statisztikák 110-120 ezerre becsülik.