|
Franciaország
Európa nyugati felén a legtöbb zsidó Franciaországban élt. Számuk 1939-ben körülbelül 350 ezer volt, közülük több tízezren Hitler elől menekültek ide a Birodalomból. 1940 nyarán, amikor a nácik lerohanták a Benelux államokat, további emigránsok érkeztek. A német-francia fegyverszünet értelmében a németek megszállták Észak-Franciaországot és a tengerpartot. Az ország déli részén Vichy központtal az új, németbarát francia rezsim jött létre az első világháborús hős, a 84 éves Pétain marsall vezetésével. A Vichy-kormány német nyomás nélkül már 1940 júliusában megkezdte a zsidók jogegyenlőségének felszámolását: felülvizsgálták állampolgárságukat, újra engedélyezték az antiszemita-rasszista propagandát. Októberben meghatározták, ki számít zsidónak (a németek az északi megszállási övezetben ezt egy héttel korábban tették meg), kötelezték őket, hogy vetessék magukat külön rendőrségi nyilvántartásba. A zsidókat kitiltották az állami igazgatásból és a közszférából, egyúttal szigorították a magánszférában és az értelmiségi pályákon való elhelyezkedésük lehetőségét. Az ország területén tartózkodó külföldi zsidókat a területileg illetékes rendőrprefektusok letartóztathatták, és a köztársasági rendszertől örökölt internálótáborokba zárhatták. Az első tömeges zsidórazziára 1941 májusában, Párizs környékén került sor, majd ezt követte az augusztus 20-i újabb tömeges letartóztatási hullám. Az elfogott zsidók Drancyba, Pithiviers-be és Baume de Roland-ba kerültek. Ezekből az internálótáborokból sokakat a compi?gne-i börtönbe szállítottak át, ahonnan a németek a szabotázsakciók megtorlásául agyonlövésre kijelölt túszaikat válogatták ki. 1941 tavaszán már 40 ezer "hontalan" vagy külföldi zsidót zsúfoltak össze a táborokban, nyáron 6-7 ezer lengyel zsidót egyszerűen deportáltak.
A német zónában már 1941 tavaszán hozzáláttak a zsidó vagyonok árjásításához. 1942 augusztusára 41.100 zsidó vállalatot sikerült megkaparintaniuk. 4 ezret egyszerűen eladtak, 2800-at felszámoltak, 2600 ügyben ekkor még nem született döntés, de a zsidó vállalatok túlnyomó többségét (31.700 céget) ekkor már gondnok kezelte. Ezalatt a Vichy-zónában mindössze 1500 zsidó vállalatot helyeztek gondnoki kezelésbe. A lefoglalt zsidó vagyonok felügyeletét és ellátását a Pétain által felállított Zsidókérdés Főbiztossága (CGQJ - Commissariat Général aux questions Juives) látta el. A sárga csillagot a megszállt zónában 1942 júniusában vezették be. A zsidókat kitiltották a mozikból, színházakból és csak délután 3 és 4 óra között vásárolhattak. Ezekre a megszorításokra a Vichy-zónában ekkor nem került sor. A francia rendőrség főnökével személyesen az RSHA vezetője, Heydrich egyeztetett a több tízezer hontalan zsidó deportálásáról. Július 16-án 4500 francia rendőr összesen mintegy 13 ezer zsidót tartóztatott le egyetlen nap alatt, köztük azt a 4 ezer, zömében egyedülálló gyereket, akiket Laval miniszterelnök külön kérésére a németek "családegyesítés" címén Auschwitzba deportáltak. 1942 végéig Eichmann képviselője, Theodor Dannecker SS-százados 42 ezer zsidót deportáltatott, közülük csak 6 ezren voltak francia állampolgárok.
A deportálások ellen több francia érsek és püspök is nyilvánosan tiltakozott, közülük kettőt a németek elhurcoltak. Megélénkült a lakosság és az ellenállási mozgalom mentő tevékenysége is: mintegy 7 ezer embert szöktettek a határon át Svájcba vagy Spanyolországba. Egy kis faluban, Le Chambon-sur-Lignonban, a lakosság összesen 2500 zsidót élelmezett és bújtatott hónapokon keresztül. Párizsban több ezer zsidó bujkált hamis papírok és francia barátok segítségével.
1942 novemberében, miután az angolszász szövetségesek a visszavonuló Rommel tábornok nyomában partra szálltak Észak-Afrikában, a németek bevonultak a Vichy-zónába. 1943 elején újraindultak a deportálások, de ebben az évben "csak" 17 ezer, 1944-ben pedig 16 ezer zsidót tudtak elszállítani. Pétain marsall 1943-ban megtagadta a francia állampolgárságú zsidók deportálását, a Vichy-rezsim most már korántsem működött közre annyira lelkesen, mint 1942-ben. A zsidók többsége bujkált, a lakosság egyre kevésbé nézte jó szemmel a zsidóüldözést. Mintegy 25-30 ezer zsidó menekült az olaszok által megszállt tengerparti sávba a fasiszta olasz hadsereg védelme alá, amely Horvátországhoz és Görögországhoz hasonlóan itt sem volt hajlandó kiadni őket a náciknak és a kollaboráns francia hatóságoknak. 1943 őszén Olaszország kiugrott a háborúból, így az olasz zónába bevonultak a németek. Eichmann egyik munkatársa, a Danneckert váltó Alois Brunner azonban csak 2 ezer zsidót tudott letartóztatni és elhurcoltatni, a többiek bujkáltak. A szövetségesek 1944. júniusi normandiai partraszállását követően Franciaország hónapok alatt felszabadult. Az utolsó vonat Párizs felszabadulása előtt három nappal indult Auschwitz felé, ahová összesen 69 ezer zsidót deportáltak Franciaországból.
A franciaországi holokauszt egyik fő jellemzője az volt, hogy míg a francia állampolgárságú zsidók túlnyomó többségét nem vitték el, a külföldről ide menekült zsidóknak viszont majd a felét deportálták. A francia hatóságok kollaborációjának mértékét jelzi, hogy a mintegy 75 ezer elhurcolt 85 százalékát nem a németek, hanem a francia rendőrség tartóztatta le. A holokausztnak Franciaországban mintegy 78 ezer áldozata volt.
| |
|